Tasó László: 2018 végéig eléri az államhatárt a magyar autópálya Nagyvárad felé

Tasó László: 2018 végéig eléri az államhatárt a magyar autópálya Nagyvárad felé
© Illusztráció: HBN-archív
Kolozsvár/Nagyvárad – A Magyarországon épülő autópálya 2018 végéig eléri a magyar-román határt Nagyvárad közelében Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár szerint – idézték erdélyi lapok egy szerdai nagyváradi fórumon elhangzott kijelentését.

A Krónika napilap csütörtöki számában azt írta, az államtitkár Cseke Attilának, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Bihar megyei parlamenti képviselőjének meghívására érkezett Nagyváradra, hogy a határ menti magyar infrastruktúrafejlesztési projektekről adjon tájékoztatást. Az államtitkár elmondta: jövő héten adják át az építési területet a kivitelezőnek, a Debrecen déli részétől Berettyóújfalu felé vezető szakasz megépítésére, amely az M4-es autóutat is bekötve jut el a magyar-román államhatárig.

Amint a Bihari Napló idézte, az M35-ös Debrecentől Berettyóújfaluig történő meghosszabbítása nettó 69 milliárd forintba kerül, és május végétől már látható az európai uniós értesítőben az a pályázati felhívás, amelyik az M4-esnek Berettyóújfalutól az országhatárig tartó kiépítésére vonatkozik. Ennek a szakasznak a megépítése 81 milliárd forintba kerül. A munkát ősszel kezdik el, és 2018 végéig kell befejezni.

Cseke Attila képviselő arról tájékoztatott, hogy a határ romániai oldalán továbbra sem épül az autópálya. Noha a román autópályák és országutak társasága (CNADNR) 2015 áprilisában választotta ki a kivitelező román-spanyol cégcsoportot a 64 kilométeres Bors-Berettyószéplak szakasz befejezésére, és pénzt is rendelt az idei költségvetésből a munkálatok elvégzésére, a kivitelező még mindig nem látott munkához. A CNADNR honlapján fellelhető adatok szerint a konzorciumnak 2017 májusában kellene befejeznie a bihari szakaszon évekkel ezelőtt félbehagyott építési munkálatokat. A felerészben már megépített út befejezésére 701 millió lejt (49 milliárd forint) szán a román kormány.

Cseke Attila kijelentette: vagy szerződést kellene bontani a kivitelezővel és új versenytárgyalást kiírni a munkára, vagy megegyezésre kellene jutni vele, és azonnal el kellene kezdeni az építést.

– MTI –








hirdetés