Tartalmas programot szerveztek az emlékezőknek

Tartalmas programot szerveztek az emlékezőknek
Tartalmas programot szerveztek az emlékezőknek - © Fotó: Kovács Péter
Létavértes – Romániából érkezett népes delegáció a Létavértesen is megtartott Vulcan emléknapra.

A Vulcan József (Iosif Vulcan) által 1865-ben létrehozott és azóta is meglévő Familia című irodalmi lap alapításának 150. évfordulójára emlékeztek Létavértesen szombaton. Az emlékezők között volt az országhatár-menti kisváros román kulturális társasága, a települési és a román kisebbségi önkormányzata, valamint a Nagyváradról erre az alkalomra érkezett népes küldöttség, élén dr. Aurel Chirjak egyetemi tanárral, a Körös múzeum igazgatójával és dr. Maurizio Passerotti, Románia trentói konzuljával.

A létavértesi látogatás része volt a Nagyváradon zajló, a keleti szomszédunk minden tájáról érkezett irodalmárok részvételével megtartott megemlékezésnek. A vendégeket Menyhárt Károly polgármester fogadta és tájékoztatást adott a város életéről, partiumi kapcsolatairól. Ezt követően felkeresték a görögkatolikus templomot, majd az Irinyi-emlékhelyeket. Végül megtekintették a Rozsnyai-gyűjteményt. A városháza dísztermében magyar és román nyelvű Vulcan-kiállítást is berendeztek a vendéglátók.

HBN–KZS


Ki volt Vulcan József?

Vulcan József (1841-1906) a román nemzet egyik legnagyobb költője gyermekkora jelentős részét Létavértesen töltötte. Édesanyja, Irinyi Viktória révén rokonságban volt Irinyi Jánossal, a gyufa feltalálójával. Édesapja Erdélyből került Létavértesre, hosszú ideig volt a görögkatolikusok esperese. Vulcan jogot végzett a Pesti Egyetemen, de hamar az irodalom felé fordult és megalapított a Familia című irodalmi lapot. Rendes tagja volt a bukaresti Tudományos Akadémiának, valamint a Kisfaludy Társaság a román irodalomnak magyar nyelven való ismertetésért levelező tagjává választotta.








hirdetés