Társelnökké választották Demeter Mártát az LMP-ben

Budapest – Kétharmados támogatással választotta meg társelnökévé az LMP Demeter Mártát a párt szombati kongresszusán.

Demeter Márta, aki a női társelnöki posztért egyedül indult, a megválasztását követő sajtótájékoztatón elmondta: célja, hogy pártja minél hatékonyabban képviselje azokat az embereket, akik az áprilisi választáson az LMP-re szavaztak.

Az új társelnök a kormány legkeményebb ellenfelének nevezte az LMP-t.

A jelenlegi rendszer kártyavárként omlik majd össze, “mi pedig készen fogunk állni a kormányzásra” – fogalmazott. Hozzátette: maximálisa támogatja az LMP vezetése által eddig követett politikát.

Az egyik legfontosabb feladatnak azt nevezte, hogy pártja hatékonyan készüljön fel a jövő évi európai parlamenti, valamint az önkormányzati választásokra, hogy jövőre megvalósulhasson a korszakváltás.

Azt mondta, nemcsak új Európai Parlamentre (EP) és új Európai Bizottságra van szükség, de olyan uniós képviselőkre is, akik a valós nemzeti érdekeket jelenítik meg az EP-ben, stabilitást és biztonságot nyújtanak az európai polgároknak, és nem a multinacionális vállalatokat segítik.

Az önkormányzati választásokkal kapcsolatban kijelentette: fontos, hogy helyi szinten is az emberek érdekei érvényesüljenek.

Kis-Szeniczey Kálmán, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés tagja, akit az LMP kongresszusa szombaton elnökségi taggá választott, fontosnak ítélte a vidéki jelenlét erősítését az LMP vezetésében. Úgy vélte: a nehezebb viszonyok között élő vidéki csoportok felé is nyitnia kellene a pártnak.

Keresztes László Lóránt, a párt másik társelnöke arról számolt be, hogy a szombati kongresszuson nem hoznak döntést a jövő évi önkormányzati választásokon alkalmazandó szövetségi politikáról, meghatározzák viszont az EP-választás listaállításának szabályait, hogy a következő kongresszuson, az év végén vagy a jövő év elején már a jelöltekről dönthessenek.

Emellett az alapszabályon hajtanak végre technikai módosítást – tette hozzá -, az átfogó változtatás szintén a következő kongresszuson várható. Közölte azt is: a főpolgármester-jelölt kérdéséről a párt budapesti kongresszusa határoz.

Demeter Márta kérdésre válaszolva kijelentette: nem hibázott, amikor több ügyben kérdéseket tett fel a honvédelmi tárcának, az általa nyilvánosságra hozott adatok pedig nem titkosak. Továbbra is ellenőrizni fogja a tárcát, ezután is felteszi kérdéseit – tette hozzá.

A politikus kérdést kapott Németh Szilárdnak, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkárának kijelentésével kapcsolatban is, aki azt mondta, hogy Demeter Márta ismét nem nyilvános, érzékeny katonai információt szivárogtatott ki és hamisított meg. Az LMP új társelnöke szerint ez nem igaz, Németh Szilárdnak pedig inkább az általa felsorolt súlyos nemzetbiztonsági kockázatokkal kellene foglalkoznia, a többi között azzal, hogyan jöhetett Magyarországra Ghaith Pharaon, akit terrorizmus finanszírozása miatt köröztek.

“Miért kellene visszaadjam a mandátumom?” – kérdezett vissza Demeter Márta, arra reagálva, hogy Németh Szilárd felszólította: adja vissza képviselői mandátumát.

Szerinte kérdéseire nem kapott érdemi választ a tárcától. Az iratbetekintéskor látottak alapján tette fel írásbeli kérdéseit, és törvényesen járt el. “A kizárólag a Honvédelmi Minisztérium által a sajtóba citált személyekkel kapcsolatban” pedig kijelentette: súlyos hiba a tárca részéről, ha az állományába tartozó személlyel kapcsolatos adatokat oszt meg, az pedig még nagyobb hiba, ha a családtagjaikkal kapcsolatos információt tesz nyilvánossá.

Úgy vélte: az ellene irányuló lejáratási kísérlettel csak leplezni kívánnak valamit. Szerinte tovább kívánják szűkíteni az országgyűlési képviselők ellenőrzési jogosítványait azelőtt, hogy a honvédelmi tárca mintegy ezermilliárd forintos beszerzéseket valósítana meg.

– MTI –

Címkék: ,