Társasági élet a vámospércsi fák hűsében

Koszorúzás, ünnepi köszöntők, valamint látványos utcai felvonulás is szerepelt az esemény programkában
Koszorúzás, ünnepi köszöntők, valamint látványos utcai felvonulás is szerepelt az esemény programkában - © Fotó: Kovács Péter
Vámospércs – Barátkoztak, ismerkedtek, véleményt cseréltek a vendégek a vámospércsi találkozón.

Hajdúvárosok találkozója zajlott a napokban Vámospércsen, ahol az esemény programokkal legjobban megtöltött napja a szombat volt. A sportpályán felállított színpadon felléptek a hajdúsági hagyományőrző és kulturális csoportok, majd késő délutántól a sztárvendégek szórakoztatták a közönséget.

„A birkának még melegebb”

Előtte azonban élénk társasági élet zajlott a sportpályát szegélyező árnyas fák hűsében. A házigazda vámospércsiek mellett ott voltak a vendégek is, mindannyiukban közös volt, hogy főztek.

– Magunknak székelykáposztát, a zsűrinek pedig slambucot – vágja rá kérdésünkre Szabó Jánosné, aki a vámospércsi Háziasszonyok Klubja tagjaként éppen a káposztás ételt kavargatja a hatalmas bográcsban. – Jó a társaság, nézzük a műsort, kellemesen töltjük el az időt. Csak ilyen alkalmakon tudunk találkozni a szomszédos településeken élőkkel. Megosztjuk egymással főzési tapasztalatainkat. Hiába élünk egymáshoz közel, mindenhol más és más a hagyomány – magyarázza a társaság szakácsával, Sós Ferencnével.

Fehér inges, fekete nadrágos, fekete zekés férfitársaságot szólítunk meg kicsit távolabb a vámospércsiektől. – A birkának még melegebb a bundája, neki is el kell viselni a hőséget – nevetnek vidáman. Kiderült róluk, hogy Polgárról jöttek és hamarosan színpadon mutatják be hangszer- és énektudásukat. – Mi vagyunk a Tiszavirág Citerazenekar, Bacsa Gyula, Bandula József és Dobos Antal. Polgár környéki és Tisza-menti dalokat adunk elő. De jöttek velünk gyerekek is, ők mazsorettek, szintén bemutatják tudásukat. Az asszonyok mindeközben főznek, slambucot, és persze hús is kell, tehát lesz húsos étel is.

HBN–KZS










hirdetés