Tárlat zárta a ciklust

Tárlat zárta a ciklust
Vasárnap délután szokatlan ünnepséget bonyolítottak le a taktaharkányi kultúrházban.

Fafaragásokból, grafikákból, vízfestményekből és kovácsoltvas tárgyakból összeállított kiállítást tekinthettek meg az érdeklődők, az eseményen kivétel nélkül rész vettek maguk az amatőr alkotók is, valamennyien tagjai a Taktaharkányi Nagycsaládosok Egyesületének.

A megnyitón részt vett Koncz Ferenc országgyűlési képviselő, aki köszöntőjében megjegyezte, amikor csak teheti, meglátogatja a civil szervezet rendezvényeit, mert itt olyan programoknak a vendége, amelyek gyermekkori emlékeket idéznek fel benne.

Hagyományápolás felső fokon 

Lajcsák István egyesületi elnök elmondta érdeklődésünkre, egy hosszú időszakon át tartó, „Sarjadzó önképzés a Taktaközben” című program záróaktusa a kiállítás, melynek anyagi háttere – nagyrészt – a Mobilitas pályázaton való sikeres részvételnek, támogatóknak és a helyi önkormányzatnak köszönhető. A foglalkozások kiterjedtek a régi szakmák, tevékenységek, sőt a paraszti konyhaművészet, egyszóval a néphagyományok felelevenítésének, egyfajta oktatási céllal – a szabadidő hasznos eltöltése mellett.

 – Ha tömören akarok fogalmazni, azon volt a hangsúly, hogy találja meg saját képességét, fedezze fel önmagát az ifjúság – mondja az elnök – a felnőttek, az időskorúak pedig megteremtették a hátteret. Azt hiszem, maradéktalanul teljesítettük önként vállalt kötelezettségünket, persze a házias ünnepség itt nem tesz pontot a történet végére, vannak még feladataink. – A kiállítás megnyitása szakított a megszokott sémákkal, az avatózsinórt az egyik legkisebb alkotó vágta át.

Serfőző László