Tar Károly vadonatúj kötete a DMK-ban

Tar Károly vadonatúj kötete a DMK-ban
© Fotó: Magánarchívum
Debrecen – Tar Károly, Holló László-díjas költő újabb verskötetét mutatják be március 8-án, kedden, 15 órától a Debreceni Művelődési Központ Belvárosi Közösségi Házában (Kossuth u. 1.).

A költőnek eddig több mint 1000 verse látott napvilágot. A most megjelent „Ezernyi messziségből” című, 29. kötete – a korábbiakhoz hasonlóan –a mindennapi életünket feszítő élményekről, fájdalmakról, szépségekről, vágyakról és szerelmekről szól, de van egy, a korábbiaktól eltérő sajátossága is. Több verse foglalkozik azzal a szörnyűséggel, kilátástalansággal, ami a megállíthatatlannak tűnő menekültáradatot jellemzi és ez a kötet most többet szól Debrecenről, a debreceni szellemiségről. Néhány olyan személyiségről is megemlékezik, akik jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy Debrecen a 60-as, 70-es, 80-as évek zártabb politikai légkörében is egy szabadabb szellemű, a nagyvilágra tekintő város, kulturális központ legyen és maradjon. Így verssel köszönti másokkal együtt Gulyás Györgyöt, Rubányi Vilmost, Dr. Nagy Jánost, Ujváry Zoltánt, Bényei Józsefet, Bakó Endrét és Polgár Sándort.

– Debreceni Művelődési Központ –








hirdetés