Tapintat

Tapintat
© Illusztráció: Getty Images
Kedvenc közösségi oldalamat böngészve mindig meg-megakad a szemem „nagyjaink” bölcseletein. A nagyjaink alatt nem csupán Aranyt, Jókait, Adyt, vagy Márait értem, hanem a közelmúlt, és a jelen szépíróit is. Ide sorolom az ezoterikus irodalom művelőit – köztük a pszichológus, vagy pszichiáter végzettségűeket, de az „egyszerű” írókat és költőket is. Kenyeres Ilona írása.

Popper Péter írásait, tanításait – és őt magát is, bár sajnos már nem él – nagyon szeretem, igen megszívlelendőnek tartom minden gondolatát, és ugyancsak élvezetes számomra Bagdy Emőke munkássága, könyvei és előadásai. Müller Péter azonban nekem egy kicsit „sok”, és némi fenntartással fogadom írásait, különösen a túlvilággal való rendszeres „kommunikációját”. Persze, ez csak az én magánvéleményem, tudom, sokan kedvelik őt és műveit. A napokban többek között tőle idéztek a már említett közösségi oldalon: „Az, hogy valakiben mennyi tapintat, finomság, önuralom, bölcsesség, tisztaság, alázat, stb. van, az nem az egyetemi végzettségen múlik.”. Ezzel a megállapításával kivételesen én is teljesen azonosulok. Több évtizedes újságírói pályafutásom alatt nagyon sok emberrel volt alkalmam beszélgetni, s bár nem vagyok pszichológus, többen közülük azt hitték, az a végzettségem. Ilyenkor mindig azt mondtam: tiszteletbeli pszichológusnak érzem magam. Ismerek olyan egyszerű embereket, akiktől sokan tanulhatnának emberséget, becsületet, önuralmat, és találkoztam több olyan, magasan kvalifikált illetővel, akinek a jó modorról, a tiszteletről és az intelligenciáról fogalma sem volt – bár az utóbbit állítólag nemigen lehet tanulni, azzal születni kell. És hogy a tapintatról is ejtsek szót, annak legeklatánsabb példájával néhány évvel ezelőtt szembesültem. Egy gyerekkori ismerősömmel szerettem volna felvenni a kapcsolatot, aki azóta neves fodrász lett. Tudtam, melyik üzletben dolgozott utoljára, így felhívtam a fodrászszalont. Fiatal női hang szólt a telefonba, akitől megkérdeztem, meg tudná-e adni X.Y. mobilszámát. Mire ő jó hangosan visszakérdezett – gondolom, hogy a kollégái is hallják: „X.Y. mobilszámát? Hát én megadhatom, de nem fog tudni vele beszélni!” – közölte némi gúnnyal a hangjában. Először arra gondoltam, talán szabadságon, vagy kórházban van, ezért tanácstalanul kérdeztem, hogy miért? A válasz pedig: „Azért, mert meghalt!” Ilyenkor szokták azt mondani, ugye, hogy no comment…

– Kenyeres Ilona –








hirdetés