Tanulni Anne Frank drámájából

Akt.:
Tanulni Anne Frank drámájából
Debrecen – Ma is fontos üzenetet hordoz az 1945-ben, 16 évesen meghalt kislány naplója.

A II. világháború idején élt, tragikus sorsú Anne Frank életét bemutató kiállítás nyílt kedden a Méliusz Juhász Péter Könyvtár első emeleti kerengőjén. Az amszterdami Anne Frank Ház utazó kiállítását 1996. óta csaknem 90 országban, több mint 3 ezer helyszínen mutatták be. Az anyag történelmi része Anne Frank életére fókuszál, míg a kortárs rész 6 mai fiatal történetét meséli el, azt ahogyan szembenéznek a ma társadalmában is jelen lévő előítéletekkel, diszkriminációval és kirekesztéssel. A június 3-áig látható kiállításon alapos felkészítő képzésen átesett fiatalok tartanak tárlatvezetéseket.

Az elfogadás fontossága

Gajus Scheltema a Holland Királyság magyarországi nagykövete a kiállítás megnyitásakor arról beszélt: a bemutató fő üzenete, hogy ne vitatkozzunk, háborúzzunk egymással, hanem fogadjuk el olyannak a másikat mint amilyen. Anne Frank azért is fontos számunkra, mert sok-sok szenvedés, gyötrelem ellenére megtartotta a hitét, a reményt – jelentette ki.

Fotók: Matey István Fotók: Matey István ©

A kiállítás emlékeztet

Komolay Szabolcs Debrecen kultúráért felelős alpolgármestere arra emlékeztetett, hogy 72 évvel ezelőtt, 1945. május 9-én ért véget Európában a II. világháború, mely minden korábbinál több áldozatot követelt. – A háború során vallási, etnikai hovatartozásuk miatt is megkülönböztettek, meggyilkoltak embereket. Anne Frank naplója olyan kordokumentum amelyet mindenkinek forgatnia kellene. A mi felelősségünk, hogy mégegyszer ilyen eszmék a politika szintjére ne emelkedhessenek. Aki ezt a kiállítást megnézi nem lesz fogékony ilyesmire – osztotta meg reményét.

A befogadás fontossága

– Anne Frank aktualitása ma az, hogy ő is menekült volt Hollandiában. Kisebbséghez tartozott, zsidósága elidegenítő másságnak ítéltetett – fogalmazott professzor dr. Gera Judit az ELTE BTK Nédarlandisztikai Tanszék vezetője. Hozzátette: a mai magyar társdalomnak le kellene fordítani Anne Frank történetét. – Hogy egy nemzethez, egy valláshoz egy biológiai nemhez, egy bizonyos kultúrkörhöz tartozás ne határokat, kerítéseket szüljön, hanem összekötő elemeket teremtsen – állította dr. Gera Judit.

HBN-OCs


Anne Frank története

Anneliese Marie „Anne” Frank a németországi Frankfurtban született 1929–ben. Családja Adolf Hitler hatalomra kerülésekor Hollandiába menekült, azonban az országot a németek 1940. májusában lerohanták. A zsidó származású lány a II. világháború idején átélt borzalmakról holland nyelven naplót vezetett. Anne Frank egy németországi koncentrációs táborban 1945. márciusában vesztette életét. Feljegyzéseit a háború után olyan magas példányszámban adták ki, hogy a Biblia után ez lett a világ második legolvasottabb könyve.








hirdetés