Tanulhatnak az ifjú művészek

Szakmailag értékes alkotótábor zajlik Hajdúnánáson
Szakmailag értékes alkotótábor zajlik Hajdúnánáson - © Fotó: Magánarchívum
Hajdúnánás – Kilencedik alkalommal nyitotta meg kapuit a Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábor.

Az idei esztendőben is számos festőművész, szobrász és fotóművész együtt, közös helyszínen, közös gondolatokon keresztül teremti meg azokat az alkotásokat, melyeken Hajdúnánás értékeit, kincseit jelenítik meg. Ebben az évben Japánból, Budapestről és környékéről érkeztek a vendégek.

Előadások sokasága

A tábort egy kiállítás nyitotta meg június 27-én, pénteken, amelyen dr. Juhász Endre alpolgármester köszöntötte a megjelent alkotókat és vendégeket, valamint kiemelte, hogy egy ilyen neves alkotótábornak a fő feladata az, hogy inspirációt jelentsen a résztvevőinek. Bertalan Ferenc festőművész, a tábor művészeti felelőse és a szervezés segítője osztotta meg gondolatait a résztvevőkkel. Aknay János, Kossuth- és Munkácsy-díjas festőművész, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének elnöke köszöntőjében hangsúlyozta az alkotók egymás munkásságának való megismerésének fontosságát. Az alkotótábor szervezői két előadással is kedveskednek az érdeklődőknek.

A programok között szerepel Kopócsy Judit festőművész előadása, amelyet július 9-én, szerdán hallgathat meg a közönség „A tudatos képszerkesztés és a véletlen művészeti szerepe a kortárs képzőművészetben” címmel, majd a következő napon, csütörtökön Szemadám György, Munkácsy-díjas festőművész, a Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozatának vezetője tart előadást.

A tábor célkitűzése, hogy ismert festőművészek és a pályájuk elején járó kezdők együtt dolgozzanak, ismereteket, tapasztalatokat cseréljenek egymással. Az elkészült alkotásokat közös, záró kiállításon július 12-én tárják az érdeklődők elé.

HBN