Tanít, zenél és ettől boldog

Akt.:
Tóth-Laboncz Attila
Tóth-Laboncz Attila - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – A Tankcsapda egyik alapító tagjával, Labival vettük számba pályafutása történéseit. Interjú.

Tóth-Laboncz Attila, vagy ahogy mindenki ismeri errefelé: Labi. Aktív szerepet játszott a Tankcsapda megalakulásában, meghatározó résztvevője volt a debreceni rocktörténelem legutóbbi két és fél évtizedének. Ma gyerekeket tanít írni-olvasni egy sámsoni iskolában és a Benzin nevű zenekarával nyomul a színpadokon. A negyvenhét éves zenésszel beszélgettünk.

Kinek, illetve minek a hatására kezdtél el zenélni?

Tóth-Laboncz Attila: Az első ihletet a T. Rex zenekartól kaptam, édesapám egy olaszországi kiránduláson megvette a banda kislemezét, feltette a lemezjátszóra és én nem akartam többé levenni azt. A mai napig sokszor hallgatom és felrémlik, amint léggitározom rá hatévesen a nagyszobában. Ezt követően az unokatestvérekkel „zenekart alapítottunk”, és a család előtt felléptünk. Később nagy Omgea-rajongó lettem, idővel jött a Sweet zenekar, s a stílust tekintve utána keményedtem be: nyolcadik osztályban már magával ragadott a Deep Purple, Black Sabbath és Led Zeppelin.

Mikor fogtál először hangszert a kezedbe?

Tóth-Laboncz Attila: Az unokatestvéreméknél állt a sarokban egy akusztikus gitár, és mivel senki nem használta, kölcsön kértem tőlük. Ez középiskola első osztályában történt, vettem hozzá oktató füzeteket, s elkezdtem bogarászni a húrokon. A Vegyipariban már voltak kisebb fellépéseink, majd komolyabbá vált a helyzet. A lépcsőházunkban gyakran ott bandázott Lukács Laci és Buzsik Gyuri, illetve a haveri körük. Megismerkedtünk, mondták, hogy van egy zenekaruk, a Vörös Kakas, nézzem meg őket. Először csak kapcsolgattuk a fényeket Buzsik Gyurival, meg segítettünk pakolni. Megtetszett a színpad és az ehhez tartozó világ, innen jött az ötlet, hogy legyen nekem is egy zenekarom, ez volt a Labi Happy. Ez 85-86′ körül kezdődött, mindenféle felállásban próbálkoztunk, de az első komolyabb banda az a főiskolás éveim alatt jött össze, Szénási Mikivel alapítottuk meg a Fóbikus Panaszokat. Ez egy nagyívű dolog lehetett volna, de sajnos szétesett a csapat, mindenki elment másfelé.


b2

Fotó: Molnár Péter


Miként kerültél a Tankcsapda első felállásába?

Tóth-Laboncz Attila: Lacival és Gyurival egyre mélyebbé vált a barátságunk, sokat összejártunk, buliztunk és kitaláltuk, hogy most már punkzenekart kell csinálnunk. Mindenki olyan hangszeren játsszon, amin nem tud, én lettem a bőgős, Lukács a gitáros, mert akkor ő a PG Csoportban és a Vörös Kakasban basszusozott, Gyuri pedig dobolt. Hárman kezdtünk próbálni a főiskolán.

Hogyan éltétek meg, hogy a Tankcsapda villámgyorsan egyre ismertebbé vált?

Tóth-Laboncz Attila: Akkor ezen nem nagyon gondolkoztunk. Emlékszem, hogy felvettük a Baj van című első demónkat az IPK-ban, Sipi, a hangmérnök kérdezte, hogy srácok, mire vegyük fel a számokat? Akkor jöttünk rá, hogy hú, kazettát meg nem hoztunk! Vasárnap volt, akkoriban sem voltak nyitva az üzletek, hogy vegyünk egyet, de szerencsére Sipinek volt egy kazettája, amit letörölt és így sikerült rögzíteni a dalokat. Akkor Lukács Laci a Metal Árkád nevű lemez- és pólóboltban dolgozott a Petőfi téren, másoltunk húsz darab kazettát, hogy ott eladjuk. A húsz példány egy nap alatt elfogyott. Csináljunk még huszat! Másnap az is elment. Mindenki másolta otthon a kazettákat, de mindig elfogyott. Ez sokat lendített a csapaton. Elkezdtünk koncerteket szervezni, Kémeri Peti nagy segítségével, az első zajos fellépésünk az 1989. október 14-i, debreceni bulink volt az Auróra előzenekaraként. Az első turnénk az Új háború néven futott, két héten keresztül hétfőtől szombatig koncerteztünk. Kaposvár, Dunaújváros, Zalaegerszeg, Győr… mentünk végig az országon. Volt, hogy valahol csak tizennégyen néztek meg, máshol ötvenheten, de a debreceni turnézárón már akkoriban is telt házunk volt. A Kölcsey Művközpont alagsorában volt annyi bevételünk, hogy az egész turnét kihozta nullára. Csináltuk, jöttünk-mentünk, jól esett zenélni. Pénzünk ugyan nem volt belőle, de jó volt, hogy pozitív visszajelzést kaptunk arról, amit csinálunk.

Éppen ezért rejtély, miért döntöttél úgy, hogy kiszállsz a Csapdából?

Tóth-Laboncz Attila: Ez eléggé összetett történet. Mint említettem, Laci inkább basszusgitáros volt, mint gitáros. Az ének mellett nem ment neki annyira a szólózás, nem véletlen, hogy a Legjobb méreg lemezen is minden számban más játssza a szólót. Egy punkzenekarban sok emberre nincs szükség a színpadon, három tag ezt maximálisan el tudja játszani. Laci basszusozni szeretett, és hamar kiderült, hogy nekem sem megy annyira a szólógitározás, ezért úgy döntöttünk, megpróbáljuk Cseresznyével a közreműködést. Mivel nem kellett négy ember, maradt Cserkó, aki jobban gitározott, mint én.

Mennyire élted meg ezt csalódásként?

Tóth-Laboncz Attila: Akkor úgy éreztem, hogy az életemből kimaradt pár fontos dolog amiatt, hogy zenélek. A kívülálló azt hiheti, hogy Lukács Lacinak csak annyi dolga van, hogy felmegy a Főnix Csarnok színpadára, lejátssza a magáét, zsebre teszi a zsozsót és hazamegy. Ez nem így működik, e mögött nagyon sok lemondás van. A haverok mentek bulizni hétvégenként, mi meg ültünk a turnébuszban, utaztunk több száz kilométer és mondjuk hetekig nem jöttünk haza, mert külföldön játszottunk. És bármi bajod volt, mindig a topon kellett lenned, ha a deszkákra léptél. Ebben Laci a legprofibb, ő, bármi történik is, a koncerten száz százalékot nyújt mindig, akár hullamásnapos, vagy készen van idegileg. Persze dilemma volt számomra, mert szerettem zenélni, de akkor úgy éreztem, sok mindenről lemaradok. Végül úgy döntöttünk, hogy külön folytatjuk az utunkat, de a barátságunk a mai napig megmaradt. Nagyon örülök, hogy befutottak, büszke vagyok arra, amit elértek. De ha akkor tudom, hogy hová jut el a banda, akkor biztosan azt mondom: maradok és csináljuk ezerrel. Ám akkor nem volt egyszerű a munka és a magánélet mellett, egy fillért sem keresve a zenéléssel tovább nyomni és nem látszott az, hogy ebből majd meg lehet élni. Utólag bánom ezt a döntést.

Miután kiléptél, hogyan folytatódott az életed?

Tóth-Laboncz Attila: 1992 decemberében lejátszottam az utolsó bulit, akkor a Mezon Ifjúsági Irodában dolgoztam és voltak olyan terveim, hogy még egy egyetemet vagy főiskolát elvégzek. De az a három év rock and roll már nehezen vett rá a tanulásra, ezt is sajnálom utólag.

Csak nem nyugodtál, mert 2003-ban megalakítottad a saját bandádat, a Benzint.

Tóth-Laboncz Attila: Előtte három évet eltöltöttem a Replikában. Végigturnéztuk az országot párszor, készítettünk közös lemezt is és jól éreztem ott magam, de idővel a Peti krisnás vonala nekem annyira nem jött be, mert nem az én világom volt. A Benzint 13 évvel ezelőtt álmodtam meg. Az első gitárosunk Mészáros Ádám volt, ő most Péterffy Borinál játszik. Az énekesünk Paszti lett, aki azóta is itt nyomja velünk. Később átestünk több tagcserén is, korábban Zurbó Zoli is pengette a hathúrost, őt Háló Roli váltotta, most pedig Farkas Gyula a gitárosunk. Az állandó dobosunkat Takács Ricsi személyében találtuk meg, ő Gekkót váltotta anno. Sokat próbálunk, több új dalunkat is felvettük a közelmúltban, ezek mindegyikéből születik klip is. Készülünk a tavaszi koncertekre, április 16-án saját bulink lesz, április végén pedig a Tankcsapdával és az Alcohol zenekarral játszunk.



Nem érzitek úgy, hogy lehetne kissé intenzívebben is nyomni a zenekart?

Tóth-Laboncz Attila: Nézd, a sikerhez hét összetevő szükségeltetik. Kell egy jó dal, egy jó refrén, egy jó énekes, egy jó gitáros, egy jó szervező, rengeteg pénz és egy jó adag szerencse. Ha ebből valamelyik nincs meg, akkor csinálhatsz te bármit, a nagy siker nem jön el. Mi nem akartunk beletolni igazán nagy pénzt, mert még az sem biztosíték semmire. Ma Magyarországon szponzor nélkül egyszerűen nem tudsz labdába rúgni.

Mesélj arról, hogy mivel foglalkozol a zenélés mellett?

Tóth-Laboncz Attila: Lassan húsz éve tanítok. Kezdtem a gyermekpszichiátrián, dolgoztam két évet az autista iskolában, ez nagyon sokat adott nekem, mindenkinek ajánlom azt a helyet, aki tanít. Később kikerültem Hajdúsámsonba a kisegítő iskolába, ott mélyről érkező, hátrányos helyzetű fiatalokkal foglalkoztam. Ez a munkahely tíz év után megszűnt, azóta Sámsonban a központi iskolában tanítok alsós gyerekeket, osztályfőnökként. Óriási kihívás, de nagyon élvezem, rengeteg sikerélménnyel jár. Karmikusan teljesen helyre rak engem, büszke vagyok rá, hogy írni, olvasni és számolni tanítok meg fiatalokat. Emellett a menyasszonyommal közös lakásunkat szépítgetjük szabadidőnkben.

Hogyan viszonyulnak a srácok a hosszú hajú tanár bácsihoz?

Tóth-Laboncz Attila: Mindig azon gondolkodom, hogy szeretettel vagy félelemmel tudsz-e hatékonyabban tanítani? Tehát fél tőled a gyerek és azért figyel rád, vagy szeret és megtesz neked bármit. A kettőt néha ötvözni kell, de gyakran érzem, hogy nagyon kedvelnek. Nehéz velük megértetni, hogy legyenek önmaguk, mert az iskolán kívül olykor kevés pozitív impulzus éri őket az életben. A szülők felől is érzem a tiszteletet irányomba, és ez jó érzés.


l23

Fotó: Magánarchívum


Ha tíz évvel későbbi önmagadat nézed, mit látsz?

Tóth-Laboncz Attila: Gyerekként, amikor elképzeltem, hogy felnőttként mit fogok csinálni, akkor arra gondoltam, egy kis faluban fogok tanítani. Vagyis jól érzem magam a bőrömben, még mindig örömet okoz, hogy bemegyek az iskolába és látom, miként fejlődnek a gyerekek. Ez engem teljesen kielégít, ahogyan az is, hogy hétvégenként beülök a kisbuszba a haverokkal és egy színpadon nyomjuk a rockot. Így lesz ez tíz év múlva is.

– Tamás Nándor –


Névjegy

  • Név: Tóth-Laboncz Attila
  • Születési idő: 1968. szeptember 21.
  • Zenekarai: Labi Happy, Fóbikus panaszok, Tankcsapda, Replika, Benzin
  • Hangszere: basszusgitár
  • Végzettsége: főiskolai diploma
  • Családi állapota: eljegyezve








hirdetés