Tanévnyitó a 100 éves Debreceni Egyetemen

Akt.:
Debrecen, 2014. szeptember 7. Az elsőéves hallgatók fogadalomtétele a százéves jubileumát ünneplő Debreceni Egyetem és a Debreceni Református Hittudományi Egyetem ünnepi tanévnyitóján a debreceni Református Nagytemplomban 2014. szeptember 7-én.
Debrecen, 2014. szeptember 7. Az elsőéves hallgatók fogadalomtétele a százéves jubileumát ünneplő Debreceni Egyetem és a Debreceni Református Hittudományi Egyetem ünnepi tanévnyitóján a debreceni Református Nagytemplomban 2014. szeptember 7-én. - © MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Debrecen, 2014. szeptember 7., vasárnap (MTI) – Csakúgy, mint 100 évvel ezelőtt az első tanévnyitót az akkori rektor, most is “Isten nevében és a haza üdvére” nyitotta meg a Debreceni Egyetem (DE) 100. tanévét Szilvássy Zoltán rektor vasárnap a debreceni Református Nagytemplomban.

A Debreceni Református Hittudományi Egyetemmel (DRHE) közösen tartott tanévnyitón a DE rektora felidézte: 1914. október 1-jén 300 hallgatóval nyitották meg az első tanévet, most, 100 évvel később több mint 30 ezer hallgatója van az intézménynek, köztük 8700 elsőéves, ezzel a DE az ország egyik legjelentősebb oktatási intézménye.

Debreceni Egyetemnek az oktatás, a szakképzés, a kutatás és a gyógyítás mellett a tudást a gazdasági fejlődés szolgálatába is kell állítania – mondta a rektor.

Szilvássy Zoltán egyedülállónak nevezte, hogy az elmúlt években a térségi iparkamarával, a gazdálkodó szervezetekkel, az egyházakkal, az önkormányzatokkal olyan modern innovációs együttműködést alakítottak ki, amelyre méltán lehet alapozni a régió fellendülését. Ennek a fókuszában az egészségipar – a gyógyítás, az orvosiműszer-gyártás, az élelmiszeripar és a gyógyturizmus áll – tette hozzá.

Fekete Károly, a DRHE rektora kiemelte: 1914 őszén a Református Kollégium épületegyüttesében három karral kezdte meg működését a Debreceni Magyar Királyi Tudományegyetem, a 28 tanszékből 19 élén kollégiumi professzorok álltak.

“Így lett a tudományegyetem bölcsője a Református Kollégium és száz éve egyetemi rangú a teológusképzés Debrecenben” – mutatott rá a hittudományi egyetem rektora.

Bölcskei Gusztáv tiszántúli református püspök a tanévnyitót megelőző istentiszteleten azt emelte ki, hogy az egyetemnek nemcsak eszközöket, hanem egyre tökéletesebb célokat is kell adnia a hallgatóknak. Az egyetem fontos feladatának nevezte a püspök, hogy “lássa és láttassa Isten teremtett világának jó rendjét”.

“Ezért küzdeni, ezt jobbá tenni, ez a mi dolgunk” – jelezte Bölcskei Gusztáv, aki figyelmeztetett arra: megváltani nem kell a világot, azt Krisztus már megtette, de “jól élni benne a mi küldetésünk”.

Kósa Lajos (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere a város tudás melletti elkötelezettségét jelző rövid történelmi kitekintésében emlékezetett arra, hogy 1536-ban, tíz évvel a mohácsi vész után a város polgárai úgy döntöttek, kollégiumot alapítanak, amikor szinte senki nem tudott írni, olvasni.

A döntés helyességét mi sem igazolja jobban, mint az, hogy most a hittudományi egyetem 477. tanévét nyitjuk – tette hozzá, majd arról beszélt, hogy 1912-ben a debreceni polgárok addig “jártak a magyar kormány nyakára”, amíg 1914-ben megnyitotta kapuit a tudományegyetem.

“Ilyen döntést csak szívből, lélekből lehet hozni” – mondta Kósa Lajos, aki arra figyelmezette az elsőéveseket, hogy legyenek mindig elsők, mert csak úgy lehet gyarapodni, előre jutni.

A Debreceni Egyetem és a Debreceni Református Hittudományi Egyetem elsőévesei most első alkalommal tettek közös fogadalmat, ezzel – ahogy Szilvássy Zoltán fogalmazott – ismét létrejött az egységes egyetem Debrecenben.

A jubileumi tanévnyitón a debreceni Református Nagytemplomban jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök, a kormány több tagja, számos országgyűlési képviselő, társegyházak, gazdasági és civil szervezetek vezető képviselői.

Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke zárszavában azt kérte, adjon az Isten bölcsességet és szorgalmat az új egyetemi polgároknak.

– MTI –