Táncoltak, verseltek, énekeltek a roma fiatalok

Táncoltak, verseltek, énekeltek a roma fiatalok
© Fotó: Miska Andrea
Hajdúdorog – A romák világnapján immár nyolcadik alkalommal rendezett Cigányfesztivált a hajdúsági kisváros.

A moziépület zsúfolásig megtelt vetítőtermében Csige Tamás köszöntötte a város intézményeiben tanuló roma gyermekeket és szüleiket. A rendezvényen több mint ötven kisdiák mutatta be produkcióját. A kultúra számos formájában vers, próza, tánc valamint színdarabban is megcsillogtatták tudásukat az általános iskolák tanulói. A zsűri nevében Sörös Iván Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság Gyermekesély Főosztály osztályvezetője értékelte a gyermekek produkcióit, majd adta át a Mészáros Károly Városi Könyvtár által felajánlott díjakat.
Április 8-a a romák nemzetközi világnapja. 1971-ben, Londonban rendezték az első roma világkongresszust, amely Indiából és további 20 országból delegált romák részvételével zajlott. Itt fogadták el a roma nép zászlaját, mottóját és nyilvánították április 8-át a romák világnapjává.

HBN-MA



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés