Támogatja az afgán kormány a hazarendelt McChrystal tábornokot

Támogatásáról biztosította szerdán az afgán kormány Stanley McChrystal tábornokot, akit egy amerikai lapnak adott bíráló interjúja miatt hazarendeltek Washingtonba.

Az afganisztáni nemzetközi NATO-erők parancsnoka, akit az amerikai média szerint felmenthet az elnök, szerdán találkozik a magyarázatra váró Barack Obamával.

A négy csillagos tábornok interjúja a Rolling Stone magazinban jelent meg. McChrystal egyebek mellett arról beszélt a lap újságírójának, hogy úgy érzi, becsapta őt a kabuli amerikai nagykövet. A tábornok egyik munkatársa pedig azt mondta a magazinnak, hogy csalódott az amerikai elnökben, Barack Obamában, és alelnökében, Joe Bidenben. Stanley McChrystal tábornok a cikkel kapcsolatban utóbb azt mondta: “Mélységesen sajnálom a hibát, amit elkövettem. Átgondolatlanul ítélkeztem, aminek soha nem lett volna szabad megtörténnie”.

A kabuli védelmi minisztérium tábornoki rangú szóvivője szerdán azt mondta az afgán kormány nevében, hogy amióta tavaly átvette a parancsnokságot McChrystal, sokat javult a helyzet. “Számos területen vannak változások, és ezek a változások nagyon fontosak és pozitívak. “- közölte Mohamed Zahir Azimi.

Nem sokkal Azimi megszólalása után az afgán elnök is támogatásáról biztosította az 55 éves amerikai tábornokot. Hamid Karzai szóvivője azt mondta Kabulban: az afgán elnök szerint “Stanley McChrystal leváltása nem segítené a béke és a stabilitás megteremtését az országban.”

– Független Hírügynökség –








hirdetés