Tamás Attilára emlékeztek az egyetemen

Tamás Attilára emlékeztek
Tamás Attilára emlékeztek - © Fotó: unideb.hu
Debrecen – Az idén februárban elhunyt Tamás Attila ma lett volna 85 éves. Születésének évfordulóján emlékülésen idézték fel az irodalomtörténész munkásságát.

A Budapesten született Tamás Attila 1972-ben került Debrecenbe, 1976-tól 1990-ig vezette a Debreceni Egyetem Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetét. Volt a Debreceni Egyetem rektorhelyettese, a városi közgyűlés tagja. Debrecen a város díszpolgárává is választotta, az egyetem pedig professor emeritusi címet adományozott neki.

A DAB Irodalomtudományi Munkabizottsága és a Debreceni Egyetem Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézete születésének 85. évfordulója alkalmából emlékülést szervezett szerdán, ahol egykori diákjai, kollégái, barátai gyűltek össze a professzorra emlékezve. A rendezvényen az irodalomtörténész özvegye és lánya is jelen volt.

Imre László akadémikus „A XIX. század Tamás Attila irodalomtudományi életművében” című előadásában méltatta Tamás Attila munkásságát, szólt költői világképének fejlődéséről, filozófiai megközelítésű, nagyszerű verselemzéseiről és személyiségének legfőbb vonásiról is.

Kulcsár Szabó Ernő irodalomtörténész Kosztolányi-verseken keresztül idézte meg Tamás Attila alakját, a professzornak arra a mondatára hivatkozva, miszerint arról kell beszélni, ami épp foglalkoztatja az embert.

Az emlékülésen a professzor XXI. századi irodalomtörténészekre gyakorolt hatását kerekasztal-beszélgetésen vitatták meg egykori kollégái.








hirdetés