Talpra állt és útra kelt

Esztergomból indult, Székesfehérvárra tart
Esztergomból indult, Székesfehérvárra tart - © Fotó: Matey István
Debrecen – Az 50 éves Ternován Zoltán a sclerosis multiplexes betegtársainak próbál reményt adni.

Tizenhat nap alatt kerékpározza körbe Magyarországot Ternován Zoltán sclerosis multiplex betegséggel küzdő amatőr sportoló, hogy minél több sorstársának reményt és erőt adjon. A férfi vasárnap érkezett Debrecenbe, ahol elmondta: – Remélem, a harminc várost érintő utamon minél több sorstársammal sikerül találkozni, hogy saját példámon keresztül megmutathassam nekik: soha nem szabad feladni! A sportoló magával hozta az SM-világnap zászlaját, és azt tervezi, hogy május 23-án, az SM-világnap rendezvényére érkezik meg Székesfehérvárra.

Együtt élni vele

Zoltán neurológiai osztályokat, civil rendezvényeket látogat meg, számos önkormányzat képviselőjével, médiaszakemberekkel találkozik (Debrecenben Papp Csaba tanácsnok, a közgyűlés egészségügyi és szociális bizottságának alelnöke fogadta), és szinte mindenhol csatlakoznak hozzá kerékpárosok, szolidaritásukról biztosítva a kezdeményezést. Mint a sportolótól megtudtuk, Magyarországon nyolcezren élnek az idegrendszert károsító, fiatalkori mozgáskorlátozottságot, látásvesztést, bénulást is okozni képes, gyógyíthatatlan neurológiai betegséggel. Valamennyiük jószolgálati követeként kelt útra az 50 éves mogyorósbányai férfi.

HBN








hirdetés