Takarítják az egy hónapja kiégett spanyol gumiabroncs temetőt

Madrid – Megkezdték a tűz utáni takarítást hétfőn Európa egyik legnagyobb illegális gumiabroncs temetőjében, a spanyol fővárostól 40 kilométerre délre fekvő Sesena település közelében, ahol egy hónappal ezelőtt, feltehetően szándékos gyújtogatás miatt több millió autógumi kapott lángra.

A spanyol hatóságoknak hetekbe telt teljesen eloltatni az izzó gumikat, amelyekből több mint 11 hektáron körülbelül 90 ezer tonnányit tároltak.

A tűz által megkímélt, 12 ezer tonna használt autógumit elkezdték konténerekbe rakni és két újrahasznosító üzembe szállítják, ahol körülbelül négy hónap alatt feldolgozzák.

Egyebek mellett játszóterekre, sportpályákra készül gumiborítás belőle, egy részét pedig fűtőanyagként hasznosítják újra, a megfelelő előkészítés után.

Egyelőre kérdéses, hogy mi lesz a telepen lévő égett gumik sorsa, az illetékes hatóságok még keresik a leginkább környezetbarát megoldást. A döntést két héten belül ígérik.

A gumiabroncs temetőt, ahol a kilencvenes évek végén kezdték felhalmozni a használt autógumikat, hosszú évek óta időzített bombának tartották az égésveszély és a lehetséges környezetkárosító hatása miatt.

A telep tulajdonosa csak ígérgette, hogy majd újrahasznosítja a gumiabroncsokat, hiába vonták meg a működési engedélyét, bírságolták meg többször is, és ítélték végül három hónap börtönbüntetésre, nem számolta fel a gumihegyeket. Végül pedig nyomtalanul eltűnt.

Az illegális telepen keletkezett tűzről az Európai Bizottság is tájékoztatás kért a spanyol hatóságoktól, és nem kizárt, hogy kötelezettségszegési eljárást indít Spanyolország ellen a környezetkárosító illegális temető működése miatt.

– MTI –








hirdetés