07.05.2013 | Debrecen - Két személyautó karambolozott kedd délután Debrecenben a Faraktár és Baross utcák kereszteződésebén. A balesetben három gyermek és két felnőtt sérült.
tovább »
07.05.2013 | Debrecen - Hajdú-Biharból különösen sokan jelentkeznek a honvédség önkéntes tartalékos állományához.
tovább »
07.05.2013 | Debrecen - Rövid időre szinte megbénult Debrecen belvárosának jelentős része ma délben, miután áramszünet miatt például nem lehetett pénzt felvenni a bankautomatákból, bezárt a Nagyposta több üzlet, de még azokban az éttermekben is szinte teljesen megszűnt a kiszolgálás, ahol elektromos sütő-, főző eszközöket használnak.
tovább »
07.05.2013 | Debrecen - A Honvédség és Társadalom Baráti Kör Debreceni Szervezetének hadisírgondozói, a Bocskai-dandár állománya, a Katonasulisok (Gábor Dénes Elektronikai Műszaki Szakközépiskola és Kollégium, I. Rákóczi György Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, Szent József Gimnázium, Irinyi János Gimnázium, Szakközép- és Szakiskola) és civilek, illetve a Bocskai István Bajtársi Egyesület tagjai ebben az évben is összefogtak a Honvédtemető, a Köztemető illetve az Orosz Hadifogoly- és Járványtemető kitakarítására.
tovább »
07.05.2013 | Debrecen - Kedden bejárták a leendő helyszínt és környékét az intermodális központ tervezésére pályázók.
tovább »
07.05.2013 | Debrecen - Balesetveszélyessé váltak a tavaly nyáron készült falépcsők és a burkolatok.
tovább »
07.05.2013 | Sáránd - Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2013. május 7-én 12 óra 45 perckor a 47. számú főúton Sáránd területén.
tovább »
07.05.2013 | Debrecen - Itt megtekintheti, hogy milyen változások érintik Debrecen közlekedését a Tavaszi Nagyvásár ideje alatt, péntektől vasárnapig.
tovább »
07.05.2013 | Debrecen - Szénhidrogéngáz keverék szivárog egy tartálykocsiból Debrecenben a Nagyállomáson. A katasztrófavédők ötven méter sugarú körben lezárták a helyszínt.
tovább »
07.05.2013 | A MÁV és a rendőrség ellenőrzi, szórólappal figyelmezteti a közúton közlekedőket.
tovább »
07.05.2013 | Debrecen - Nyolcezer végzős középiskolás öltötte magára ma ünnepi ruháját és indult el az érettség felé vezető úton a megyében. A magyar nyelv és irodalom érettségin 240 perc alatt bizonyíthattak a diákok.
tovább »
06.05.2013 | Sámsonkert - Halálos közlekedési baleset történt 2013. május 06-án 19 óra 30 perckor a 471. számú főúton Sámsonkert térségében.
tovább »
06.05.2013 | Sámsonkert - Két személyautó frontálisan ütközött hétfőn 19 óra után Debrecen és Hajdúsámson között, a 471-es úton. A mentők egy embernél már csak a halál beálltát tudták megállapítani, másik két személyt sérülésekkel szállítottak a kórházba.
tovább »
06.05.2013 | Debrecen, 2013. május 6., hétfő (MTI) - Két személygépkocsi frontálisan ütközött hétfő este a 471. számú főúton, a Debrecen melletti Sámsonkert térségében. Az egyik jármű vezetője a baleset következtében életét vesztette - közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
tovább »
06.05.2013 | Debrecen - A Kenézy-kórházban az első laparoszkópos műtétet (epehólyag eltávolítás) dr. Kósa Csaba címzetes egyetemi docens, osztályvezető főorvos végezte el 1993. április 16-án.
tovább »
06.05.2013 | Debrecen - Hétfőtől korszerűsítési munkálatok kezdődtek a Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézet Bartók Béla út és Dorottya utca által határolt külső parkolójának területén - kaptuk az információt Lénárt Beáta sajtószóvivőtől.
tovább »
06.05.2013 | Debrecen - A DVSC-TEVA - Vasas bajnoki labdarúgó mérkőzés zavartalan lebonyolítása érdekében 2013. május 7-én (kedden) 16.30-tól várhatóan 21.00-ig lezárásra kerül a Nagyerdei körút: Martinovics utca és a Hadházi út közötti szakasza. Ezért a 23Y-os autóbusz terelőútvonalon közlekedik.
tovább »
06.05.2013 | Debrecen, 2013. május 6., hétfő (MTI) - Az agrárközigazgatás egy év alatt 650-690 milliárd forint támogatást fizet ki az ágazat szereplőinek - közölte Palkovics Péter, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elnöke hétfőn Debrecenben sajtótájékoztatón.
tovább »
06.05.2013 | Debrecen – Női utazók öt világrészen: erről tart előadást kedden délután 18 órától dr. Kubassek János geográfus és tudománytörténész az orvoscentrumban, az I. Belklinika tantermében.
tovább »
06.05.2013 | Debrecen - A pallagi Balásházy János Szakközépiskolába járók érettségije miatti tanítási rend változás a 13-as autóbuszok közlekedésében is érezteti hatását.
tovább »
06.05.2013 | Debrecen – Üdítővel, kakaós csigával várják a bicikliseket május 9-én (csütörtön) reggel fél héttől kilencig a Kossuth téri Tourinform Pavilonnál – tájékoztatott a Magyar Kerékpárosklub debreceni területi szervezete.
tovább »
06.05.2013 | Debrecen - Mezőgazdasági tanácsadók tájékoztatására tartottak fórumot.
tovább »
06.05.2013 | Debrecen - A megyei közgyűlés elnökének és alelnökének esetleges felelősségét is tisztázni szeretnék.
tovább »
06.05.2013 | Debrecen - Április végén jelent meg az intermodális központ tervpályázata.
tovább »
06.05.2013 | Debrecen - Anyagi kárral járó közlekedési baleset történt 2013. május 06-án 12 óra 30 perckor Debrecenben a Balmazújvárosi úton a körforgalomnál.
tovább »
06.05.2013 | Koleszár Éva, egy debreceni gyorsétterem étteremvezetője nyerte el a Ray Kroc-díjat, mely elismerést az étteremlánc munkatársai között osztanak ki világszerte.
tovább »
06.05.2013 | Debrecen - Az EXTRÉM Csapat tagjai a Bátor Táboros gyerekeket támogatták úszásaikkal. Nyolc váltó 160 tagja összesen 445x1200 métert úszott. Horváth Gábor 8 éves, látássérült kisfiú is leúszta a távot.
tovább »
06.05.2013 | Debrecen - Jane Austin írásainak újraértelmezése és a Stopped-flow készülék kallibrációjának problémája is terítékre került a Debreceni Egyetem Hatvani István Szakkollégium Tavaszi Hallgatói Konferencián – Bene Viktória tudósítása.
tovább »
06.05.2013 | A DVSC-TEVA kétgólos előnyt tékozolt el tizenhárom perc alatt Diósgyőrben, a vége döntetlen lett.
tovább »
06.05.2013 | Vivi a csinos nyíbogdányi diáklány Debrecenbe szeretne tovább tanulni. Szabadidejében szívesen jár fotózásra.
tovább »
05.05.2013 | Fordulatos, hajtós meccsen tudott nyerni a Debrecen a szentesiekkel szemben.
tovább »
05.05.2013 | Budapest, 2013. május 5., vasárnap (MTI) - A Debrecen szoros meccsen nyert a Szentes ellen a férfi vízilabda ob I vasárnapi játéknapján.
tovább »
05.05.2013 | Debrecen – Életét vesztette egy személy a mentők közlése szerint vasárnap kora délután Debrecenben, a Vágóhíd utcai felüljáró alatt futó vasúti vágányokon. Az illetőt vonat gázolta halálra.
tovább »
05.05.2013 | Debrecen – Szegény gyerekeknek gyűjt a Napló a debreceni mentőcsoporttal.
tovább »
05.05.2013 | Debrecen, 2013. május 5., vasárnap (MTI) - Folytatódik a lassú apadás a Hortobágy-Berettyón, ahol másodfokú árvízvédelmi készültség mellett védekezik a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (TIVIZIG) - közölte Bara Sándor védelemvezető vasárnap az MTI-vel.
tovább »
05.05.2013 | Debrecen – Finom reggelivel, virággal, gyermekeik verssel köszöntötték az édesanyákat vasárnap reggel a Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézet Szülészeti és Nőgyógyászati Osztályán.
tovább »
05.05.2013 | Debrecen, Budapest – A debreceni származású Boros-Guessous Majda Mária népi előadóművész a közelmúltban két zenésztársával tizenöt koncertet adott az Amerikai Egyesült Államokban.
tovább »
05.05.2013 | Debrecen – Az Ady Endre Gimnázium tanulói az alábbi eredményeket érték el az idei OKTV-n (Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen) – tudatta Várhalmi Ilona művészeti vezető a napokban.
tovább »
05.05.2013 | Debrecen – A politika nyelvei történeti perspektívában címmel 2013. május 10–11-én kétnapos konferenciát rendeznek a Debreceni Egyetemen. A politikai nyelvről, nyelv- és fogalomhasználatról, ezek történetéről lesz szó az egyetemen.
tovább »
05.05.2013 | Debrecen – Pünkösdi családi délelőttre várják az érdeklődőket a Református Kollégium felújított múzeumi traktusában, május 11-én, Beteljesült ígéret címmel.
tovább »