20.05.2013 | Debrecen - Az igazán közönségszórakoztató salakmotoros Pünkösd Kupát a Debrecen csapata nyerte.
tovább »
21.05.2013 | Debrecen – Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki a múlt pénteken a Füredi útról lopott el kerékpárt.
tovább »
20.05.2013 | Debrecen - Az elkövetőket átlagosan 2-5 ezer forint értékű tüzelő miatt vonták felelősségre.
tovább »
20.05.2013 | Debrecen - A Déri Múzeumban koncerttel ünnepeltek pünkösdvasárnap, a Duo Venite együttes (Jäger Éva - szoprán, Tokodi Gábor - lant- és gitárművész) fellépése után dr. Gaál Botond a Debreceni Református Hittudományi Egyetemi tanára, az MTA doktora kísérte rendhagyó tárlatvezetésre a résztvevőket a fényjátékkal ékesített Munkácsy Teremben.
tovább »
20.05.2013 | Debrecen - Rózsa Dezső vezetésével május 24-én (pénteken) 15-órakor kezdődik a Szavamat adom című közéleti-irodalmi délután Debrecenben, az Újkerti Könyvtárban.
tovább »
20.05.2013 | Dolly,a csinos diáklány érettségi után Debrecenben szeretné folytatni tanulmányait. Tanitóként képzeli el jövőjét.
tovább »
19.05.2013 | Debrecen - Enikő, a Debreceni Egyetem hallgatója. A tanulás mellett szívesen áll a kamera elé,szereti ha fotózzák.
tovább »
18.05.2013 | Portálunkon megtekintheti a szombaton megrendezett Megye II. Északi csoport mérkőzéseinek eredményeit.
tovább »
18.05.2013 | Debrecen - A 2-es villamospálya-építés miatt keddtől átalakul a közlekedés a Nagyállomásnál.
tovább »
18.05.2013 | Emberhátrányban fordította meg a meccset Pakson a nagyszerűen küzdő DVSC-TEVA alakulata.
tovább »
18.05.2013 | Paks, 2013. május 17., péntek (MTI) - A kupadöntősként már biztos Európa Liga-induló Debrecen 2-1-re győzött Pakson a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának pénteki játéknapján, így versenyben maradt a dobogós helyekért.
tovább »
18.05.2013 | Debrecen, 2013. május 18., szombat (MTI) - Debrecen közigazgatási területén belül ötezer hektáron végeznek majd szúnyogirtást - közölte a polgármesteri hivatal városüzemeltetési osztályának vezetője az MTI-vel.
tovább »
18.05.2013 | Debrecen, 2013. május 17., péntek (MTI) - Pert nyert a bankja ellen egy devizahiteles első fokon: a Debreceni Törvényszék pénteki ítélete szerint a pénzintézet "elhallgatta" a kamat egy részét, önkényesen és kontroll nélkül módosította a szerződést, valamint jogtalanul tett többletterheket az adósra - közölte a bíróság szóvivője az MTI-vel.
tovább »
18.05.2013 | Debrecen - Vivi, a csinos diáklány fontosnak tartja a tanulást. Az érettségi után a Debreceni egyetemen folytatná tanulmányait.
tovább »
17.05.2013 | Debrecen – Halálra gázolt a Kassai úti vasúti átjárónál a Debrecen és Nyíregyháza között közlekedő vonat egy személyt, aki a mentőszolgálat tájékoztatása szerint életét vesztette. A baleset miatt késtek a járatok. Figyelem, megrázó felvételek!
tovább »
17.05.2013 | Hét nap alatt Debrecenből Szegedre gyalogol egy rajongó az Ocho Macho koncertjére. Komáromi Árpád így fejezi ki kedvenc zenekara iránti tiszteletét, és népszerűsíti az egészséges életmódot. A fiatalembert a séta után május 25-én, szombaton este a szegedi Dóm téren, az Utcazene Fesztivál nagyszínpadán köszöntik a zenészek.
tovább »
16.05.2013 | Debrecen - Kétséges, hogy hosszú távon is étterem lesz az Aranybika és Bajzsy-Zs. u. sarkán.
tovább »
16.05.2013 | Debrecen – Három ipari kamera által készített felvételt bocsátott a sajtó rendelkezésére a rendőrség a szerdai debreceni rablás felderítése érdekében.
tovább »
16.05.2013 | Debrecen - A kerékpárosnak a járdán a helye - vélekedik sok autóvezető. A járdán semmi keresnivalója a bicikliseknek – háborog a legtöbb gyalogos és véleményüket a KRESZ-szabályok is alátámasztják. Az általunk megkérdezett kerekezők azt mondták, ott mennek, ahol a legbiztonságosabbnak látják.
tovább »
16.05.2013 | Ferenczi János már túl van a kihagyott tizenegyes okozta sokkon és újra odaállna a letett labda mögé.
tovább »
16.05.2013 | Nézze meg milyen programokkal várja Önt Debrecen péntektől csütörtökig!
tovább »
16.05.2013 | Debrecen - Nikolett, a debreceni pénztáros lány, végre élvezi a tavaszt és a függetlenséget.
tovább »
15.05.2013 | Debrecen, 2013. május 15., szerda (MTI) - Kiraboltak egy pénzintézetet szerda délután Debrecen óvárosában - erősítette meg az MTI információját Vezendi Jánosné, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
tovább »
15.05.2013 | Több, sikeresen lebonyolított hőlégballon verseny után a 2015-ös kontinensviadalnak is a cívisváros adhat otthont.
tovább »
15.05.2013 | Debrecen – Kiraboltak egy takarékszövetkezetet szerdán a Csapó utcán, Debrecenben. A helyszínen jelenleg is dolgoznak a rendőrök.
tovább »
15.05.2013 | Debrecen - Boginak, a csinos olcsvai diáklánynak régi álma teljesült azzal, hogy készült róla egy tavaszi fotósorozat.
tovább »
14.05.2013 | Debrecen, 2013. május 14., kedd (MTI) - Három színpaddal, sportolási lehetőségekkel várják a szervezők a második debreceni Vekeri-fesztivál résztvevőit június 20. és 22. között.
tovább »
14.05.2013 | A Borzán Gáspár utca - Diószegi út - Gizella utca körforgalmú csomópont kivitelezési munkálatai újabb szakaszhoz érkeztek, ezért május 15-én, szerdán reggel 8 órától újabb forgalmi rend változás lesz - tájékoztatta portálunkat a DKV Zrt. sajtóosztálya.
tovább »
14.05.2013 | Ebben az évben korábban, és új lebonyolítási formában kezdődött a teniszes csapatbajnokság. Minden csapat játszik mindenkivel, majd rájátszás következik, mind a felkerülésért, mind a kiesésért.
tovább »
14.05.2013 | Debrecen - Orsi budapesti egyetemista lány, nagyon szerencsésnek érzi magát. Egy nagyon érdekes fotózáson vett részt.
tovább »
13.05.2013 | Debrecen - Hosszú Katinka először, de nem utoljára edzőtáborozik a cívisvárosban.
tovább »
13.05.2013 | Debrecen – „Hetvenen innen és túl” címmel nyitják meg Szilágyi Imre grafikusművész jubileumi kiállítását május 17-én – pénteken – 11 órákor a Déri Múzeum Zoltai Termében.
tovább »
13.05.2013 | Debrecen - Komolyabb lezárások a jövő héttől várhatók a 2-es villamos beruházás miatt.
tovább »
13.05.2013 | Hajdúsági rangadót rendeztek az NB2-es baseball csoportban. Debrecen Tigers a mikepércsi Black Sox csapatát fogadta otthon.
tovább »
13.05.2013 | Debrecen - Két nap, mintegy 850 árus és több mint 400 köbméter szemét – csak néhány a fontosabb adatok közül a hétvégi Mihály-napi nagyvásárról. A kirakodó, melynek évtizedes hagyományai vannak a Doberdó utca felől évről évre zsugorodik.
tovább »
13.05.2013 | Debrecen - Viktória, a debreceni énekeslány leginkább a rockzenét kedveli, és műveli zenekarával a Flex-el.
tovább »
12.05.2013 | Debrecen, 2013. május 12., vasárnap (MTI) - A címvédő Debrecen hazai környezetben 2-1-re legyőzte a Videoton együttesét a labdarúgó OTP Bank Liga 27. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén, így ha a listavezető Győr a Ferencváros elleni 18.30 órakor kezdődő összecsapáson nyer, akkor bajnok.
tovább »
12.05.2013 | Debrecen - A korondi, a sajt, a népzene és a vidámpark is kiköltözött a hétvégére.
tovább »
12.05.2013 | Debrecen - Szlav Bakalov és Arsak Nersziszjan képzőművészek közös kiállítása nyílt meg a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán vasárnap a X. Bolgár Kultúra Napja alkalmából.
tovább »
12.05.2013 | Debrecen - A 25. magyarnóta-gála hangjai csendültek fel a Lovardában vasárnap.
tovább »