27.10.2010 | Ugyan már, alkotmányossági, magán-nyugdíjtalanodási, végkielégítetlenségi, elnéptelenedési aggályok. Nem kell berezelni. Jobb lesz. Vagy legalábbis olyan biztosan nem marad, mint volt. És ez máris bizakodásra ad okot. Fábián György jegyzete
tovább »
09.11.2010 | A megye 82 települése közül csak 7-ben nem sikerült megegyezni a polgármesternek a testülettel.
tovább »
05.11.2010 | Mióta ez az alkotmányos sztori elindult, a miniszterelnök láthatatlanabb, mint a fizetésemelés. Az elején Moldáviából üzente meg, hogy egyetért Lázár János frakcióvezetővel, a kétmillión felüli végkielégítéseket márpedig visszaveszik, majd Brüsszelből szólt hozzánk, a magánnyugdíjpénztáraktól jó lesz félnetek. Ratalics László jegyzete
tovább »
22.09.2010 | Állampolgárok is fordulhatnak az Alkotmánybírósághoz (AB), de mindössze csak három esetben – tudtuk meg a polgármesteri hivatal hatósági főosztályvezetőjétől, Vizeli Sándortól, miután egyik olvasónk jelezte, az AB nem foglalkozott a beadványával.
tovább »
23.07.2010 | Nem lehet panasz a kormányzati és törvényalkotó munka ütemére, aki a veretesebb döntéseket hiányolta, abból is jutott, és hamarosan az alaptörvény is új megfogalmazást nyer. Pap Gyula jegyzete
tovább »
22.07.2010 | Az ellenzék szerint a decemberig hátralévő idő alatt nem lehet érdemi módon alkotmánymódosítást előkészítő munkát végezni. Márpedig ez nem így van. Hogyne lehetne! Nagyon is lehet! Fábián György jegyzete
tovább »
13.03.2010 | A munkához való jog minden magyar állampolgár alkotmányban rögzített lehetősége - írja olvasónk.
tovább »
17.09.2008 | Bemutatták, bár már július végén megnevezte a köztársasági elnök: ő Jóri András ügyvéd, adatvédelmi biztos-jelölt. Dankó Mihály jegyzete
tovább »
03.03.2008 | Folyamatosan vetítik a „fair play” reklámokat, többek között a számlaadásról. Az APEH keményen büntet! Az Országgyűlés Hivatala ugyanakkor bemondás alapján, ellenőrizetlenül dönti el, hogy a képviselő jogosan veszi-e fel a költségtérítést!
tovább »