Tábor tábor hátán a hortobágyi kisvárosban

Nádudvar – Négy helység 160 iskolása és 15 óvodása volt a művelődési központ táboraiban.

Az Ady Endre Művelődési Központ és Városi Könyvtár idén ismét megszervezte a népszerű LEGO Robot tábort. A gyerekek ellátogattak a látványos kísérleteknek helyt adó debreceni Agóra Tudományos Élményközpontba, ahol bemutatón és Kid’s lab – Kölyöklabor foglalkozáson is részt vettek. Sőt, betekintést nyerhettek az NI gyártási részlegén folyó munkába. Több tucat állatbarát gyerkőc izgalmas, élménydús napot töltött a Morzsi táborban. A szuper kis csapat hamar összekovácsolódott és lelkesen vette ki részét minden programból. Az együtt töltött idő gyorsan elillant, de igyekeztek ezt a néhány napot sok-sok érdekes és tanulságos programmal megtölteni, amelyre szívesen emlékeznek majd vissza.

A művelődési ház két művészeti csoportja is táborozik: a Liszt Ferenc Kórus Gyomaendrődön, a Kéknefelejcs Citerazenekar pedig Pusztafaluban tart szakmai továbbképzést.

– Marján László –