Tabaka szerint remek közösség a magyar csapat, nem kell félteni őket

Tabaka József
Tabaka József - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – A debreceni salakmotoros sajnálja, hogy nem nézheti élőben a magyarok szombati meccsét.

Bár sokak szerint a technikai sportok képviselői nagyon távol állnak a labdarúgástól, ezt a tézist Tabaka József mindenképpen cáfolja. A kétszeres egyéni magyar bajnok salakmotoros kifejezetten szereti a focit, sőt, ha teheti, nemcsak nézi, hanem szívesen futballozik. Így nem meglepő, hogy figyelemmel követte a magyar csapat osztrákok elleni Európa-bajnoki összecsapását.

– Sokak csak a tisztes helytállásban bíztak, de a mi baráti körünk úgy ült a televízió elé, hogy biztosan nyerünk, és utána fieszta! Sőt, az egyik cimborám már a meccs előtt megmondta, hogy Szalai Ádám gólt lő – kezdte a beszélgetést a debreceni sportoló.

– A győzelmet követően természetesen hatalmas boldogság lett úrrá rajtunk, így tényleg megünnepeltük a sikert. Bár én voltam a sofőr, de még így is fantasztikus volt megélni azt az estét.

De vajon lesz-e örömünnep szombat este, az Izland elleni mérkőzést követően?

– Nagyon sajnálom, hogy nem nézhetem élőben a meccset, mert éppen Lendván állok starthoz a horvát–szlovén–magyar egyéni bajnokságon. Ettől függetlenül nagyon szurkolok a mieinknek. Láttam a Portugália–Izland találkozót, ahol az északiak jól és erőszakosan játszottak. Úgy érzem, a magyaroknak ez lesz a legnehezebb meccsük, viszont nem féltem őket, mert összeért a csapat, s rendkívül motiváltak Királyék. A közösségi oldalakon látható képeken kitűnik, remek a hangulat a gárda háza táján, ezért bízom az újabb győzelemben! – mondta Tabaka, aki elárulta, szereti a spanyolok futballját, viszont most csakis a magyar csapatért szorít.

HBN-BN








hirdetés