Tabaka: lehet, nem három, hanem négy törés

Akt.:
Tabaka: lehet, nem három, hanem négy törés
Salakmotor – A csuklótörést szenvedett salakos nagyon kellemetlenül érezte magát a lelátón a Debrecen Nagydíjon.

Tabaka József kétszeres címvédőként várta a 38. salakmotoros Debrecen Nagydíjat, viszont két nappal a cívisvárosi derbi előtt csuklótörést szenvedett a lengyelországi Eb-döntőben. A sérülés miatt Tabaka csak a lelátóról nézhette a cívisvárosi megmérettetést.

– Ahogy azt már sokszor elmondtam, számomra mindig a Debrecen Nagydíj a szezon versenye, éppen ezért nagyon rossz érzés volt a palánkon túlról figyelni az eseményeket – mondta még mindig csalódottsággal a hangjában a nagyszerű salakos. – Összességében tetszett a verseny, a srácok odatették magukat, ráadásul elég szép számú nézősereg látogattak ki a viadalra. Sajnálom, hogy a magyar versenyzőknek nem jött ki a lépés, viszont Kuciapának gratulálok, nagyon jól versenyzett!

Pénteken kiderül

A debreceni vaspapucsosnak kedden reggel már a kórházban volt jelenése, ahol újra megvizsgálták a kezét. – Az orvosom azt mondta, elképzelhető, hogy még egy csont el van törve a csuklómban, azaz négyre nőhet a sérült helyek száma, de erre csak a pénteki műtéten derül fény. Ezek után annyi bizonyos, az operáció után kapok választ arra, hogy hány hetet vesz igénybe a felépülésem – fogalmazott Tabaka.

HBN-BN