Több mint 23 ezren a gátakon – országos helyzetkép

Több mint 23 ezer ember vesz részt az árvízi védekezésben országosan, hétfőn nap közben.

A legtöbben, több mint 18 ezren, Borsodban dolgoznak. Csak Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 51 települést érintenek különböző mértékben a kitelepítések. Közben a hazai vizeken már 1250 kilométeren van harmadfokú árvízi védekezés. Az éjszaka Felsőzsolcán volt kitelepítés és 40 ház dőlt össze az elöntött Borsod megyei településen.

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Kormányzati Kommunikációs Államtitkárságának tájékoztatása szerint az országban 12 megyében 265 településen folytattak, illetve folytatnak jelenleg is védekezést. Az éjjel 20 ezer darab homokzsákot juttattak el Sajóládra, 18 ezret Sajóecsegre és 17 ezer darabot Bőcs védekezésére. Bőcsön éjjel a jegyző a megyei operatív törzs segítségét kérte 150 ember kimenekítésére, a lakókat a Borsod Volán két busszal Miskolcra vitte.

Továbbra is nehéz a helyzet Ónodnál, ahol a Sajón a vízmagasság folyamatosan emelkedik. Az ideiglenes védműveket tovább erősítették. Nehezíti a védekezést, hogy a gát magas, átázott, több helyen csónakokból is dolgozni kell. A magasításon kívül ki kell építeni az ellennyomó medencéket és szivattyúzásra is szükség van. Rendkívüli készültség van még érvényben az állami védvonalakkal nem védett Bódva teljes hosszán is.

Napközben országosan több mint 23 ezer ember vesz részt a védekezésben, Borsodban ebből több mint 18 ezren. Országosan 68 településen vannak különböző mértékű kitelepítések, ez már több mint 3700 embert érint. Csak Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 3600 a kitelepítettek száma, 51 településről.

Felsőzsolcán összedőlt körülbelül 40 vályogház és fennáll a veszély, hogy még több épület rongálódik meg. A faluból korábban körülbelül 630 embert telepítettek ki, őket Miskolcon helyezték el, többen rokonoknál helyezkedtek el. A miskolci Vörösmarty Általános Iskolában 180, a városi sportcsarnokban 400, a Kazinczy Általános Iskolában 83 ember van, de készen állnak még további befogadó helyek is. Miskolcon az élelmezés, egészségügyi ellátás, mentőkocsi és gyermekorvos biztosított. A befogadó-helyeken dolgozik a Krízis Intervenciós Team, a Vöröskereszt, a Máltai Szeretetszolgálat is. A gyógyszerszállítást és a befogadó helyeken lévők gyógyszerellátását is megszervezték.

A hazai folyókon jelenleg 3088 kilométer hosszon van védelmi készültség, ebből III. készültség már 1235 kilométeren van, II. fokú 581 kilométer hosszon, I. fokú 1042 kilométeren. Rendkívüli készenlét 229 kilométeren van.

Borsodban a reggeli órákban 17 elzárt településről érkezett információ: Galács, Abod, Andrástanya, Ládbesenyő, Balajt, Martonyi, Meszes, Sajógalgóc, Sajóvelezd, Hernádszentandrás, Tornaszentandrás, Tornabarakony, Halmaj, Kiskinizs, Nagykinizs, Hernádkércs, Felsődobsza.

A Magyar Közút Útinform tájékoztatása szerint jelenleg 86 útszakaszon van teljes, 15 szakaszon félpályás útlezárás. Két útszakaszon csak személyautóval lehet közlekedni. A kompátkelés három helyen szünetel. A postai szolgáltatás a Sajó mentén tíz településen szünetel. Ezek: Felsőzsolca, Sajólád, Sajópetri, Ónod, Köröm, Nagycsécs, Girincs, Sajóörös, Kesznyéten és Sajószöged.

A Duna budapesti tetőzése hétfőn a legfrissebb tájékoztatás szerint az esti órákban, a III. fokú szintet kissé meghaladó vízállással várható. A vízszint jelenleg óránként 2 centimétert emelkedik. A Sajón Felsőzsolcánál III. fok felett tetőzik, várhatóan hosszabb ideig, Sajószentpéternél vasárnap napközben tetőzött, azóta lassan apad. A Hernádon elnyúló tetőzés van.

Az árvíz elleni védekezésben és a lakosság érdekében az államigazgatási szervek összehangoltan együttműködnek, a Kormányzati Koordinációs Bizottság Árvízvédekezési Munkabizottsága az Országos Műszaki Irányító Törzsben működik. Az operatív törzs a Nemzeti Helyzetértékelő Központban a nap 24 órájában folytatta munkáját. A Bakondi György miniszteri biztos által vezetett Rendkívüli Árvízvédekezési és Újjáépítési Koordinációs Bizottság is folyamatosan működik.

– Független Hírügynökség –








hirdetés