Szuper aszfalton a kis méregzsák

Szuper aszfalton a kis méregzsák
A Baranya Kupán Hibján József és Szurovcsák István először ment aszfalton a Citroen C2R2-vel, és rendkívül tetszett nekik. Annak ellenére, hogy voltak váratlan etapok, és megforgások, még így is jó helyen végeztek a srácok, mert az A6-os kategória 4. helye lett az övéké. Mi lett volna, ha tesztelnek is előtte?!


Teszt nélkül vágtatok neki az aszfaltnak Komlón. Milyen érzés volt menni a Citroennel a murva után?
– Őszintén megmondom, hogy nekem sokkal jobban tetszik a kocsi aszfalton, mint murván, még így is, hogy most nem teszteltünk. Persze mondhatjuk, hogy maga az egész verseny egy teszt volt számunkra. Első bálozók voltunk most a méregzsákkal. Az, hogy célba értünk végre, már önmagában is jó érzés, de úgy, hogy még a kuplung bowdenünk is elszakadt a végén, és mégis ott lehettünk a céldobogónál mindent felülír. Jó lett volna még menni azon a két etapon is, mert akkor jöttünk igazán bele, de hát ez most így jött össze. Majd legközelebb.

Azt mondtátok a futam előtt, hogy kíváncsiak vagytok, mennyire lehet gyorsan menni az autóval. Sikerült kideríteni?
– Igen, azt már tudjuk, hogy lehet nagyon gyorsan haladni a kocsival, de sajnos egy tiszta gyorsunk sem volt. Figyeltem a határokat, és mindig mutatott érdekességeket az autó, amit nem mindig ismertem fel elsőre, hogyan kell lereagálni. Viszont a részeredményeink azt mutatták, hogy még így is elég jól mentünk, csak keveset. Még úgy is voltunk menet közben abszolút ötödik helyen, hogy volt benne egy megforgás. Ekkor már mi is úgy gondoltuk, hogy pont ezért lett volna jó a teszt, ha persze az időnk engedte volna. Megy ez a kis verda, csak kellenek még a versenykilométerek vele, de szerintem nagyon jól össze fogunk vele barátkozni, nem lesz ezzel semmi gond.

Az A6-os kategória 4. helyén végeztetek… lehetett volna ez jobb is ugye?
– Mi így is jól éreztük és érezzük magunkat, mert tényleg egy aszfaltos tesztnek szántuk, de reméljük, a legközelebbi versenyünkön be tudjuk bizonyítani, hogy lehet jobb helyezésünk is a méregzsákkal. Az autó tudja a dolgát, már csak nekünk kell felzárkózni. Bízunk benne, hogy nincs sok idő már a következő közös futamig.

Mik a további tervek idénre? Láthatunk még benneteket a Citroen C2R2-vel a pályákon?
– Mindenképpen arra gyúrunk, hogy ott lehessünk a lehető legtöbb versenyen, és a C2-vel tervezünk a továbbiakban is. Nagyon jó versenyek állnak még előttünk, ezért is próbálunk mindent megmozgatni annak érdekében, hogy még indulhassunk a többi futamon is. A Bakó Rally Teammel jó együttműködni, mert mindenben segítőkészek, akár Lacira, a szervizesekre vagy a csapattársainkra gondolunk. Ez nekünk megfelelt eddig is, és ezután is jó lenne a méregzsákkal versenyezni.

Reklámpartnerünk:
Marso Kft.; Tre-Car Plus Kft.; Extrém Sport Team Kft.

Szöveg: Tiba Anita
Fotó: RallyFeeling

Címkék:







hirdetés