Születésnapos hősök

Születésnapos hősök
© Fotó: Matey István
Debrecen – A tavaly decemberben szervezett egyszerű csokigyűjtés mára már népszerű kezdeményezéssé nőtte ki magát.

Öleléseket osztanak, vért adnak, kutyát sétáltatnak, virágot ültetnek, vagy egyszerűen világgá kiáltják, hogy mennyire szeretik az édesanyjukat – ők a Debreceni Hősök, akik minden megmozdulásukkal próbálnak pozitív példát mutatni, és inspirálni mindenkit a jóra. – A kezdet nem volt teljesen tudatos, de onnantól kezdve, hogy elindult a „hősködés”, komolyabban foglalkoztam vele – vallja Szabó György „Gismo” ötletgazda.

Sok jó ember

A kezdeti kisközösség hamar felduzzadt, s ma már mintegy kétszáz tagból áll városunk segítő csapata. – Közülünk tizenöt-húsz ember az, aki az aktív, operatív csapatot erősíti, további negyvenen-ötvenen gyakran besegítenek, míg a többiek alkalomadtán csatlakoznak egy-egy akcióhoz – mesélte Gismo. A cél egyszerű, tudatosítani a debreceni lakosokban, hogy számíthatnak egymásra. Sok múlik az egyéni felelősségen, hiszen mindenki magát tudja megváltoztatni csak, így lehet szépen lassan a körülöttünk lévő világot is megszépíteni. „Minden kis tett hőstett” elv alapján működnek, és igyekeznek a társadalom minden szintjén jelen lenni, olyan területeket próbálnak megkeresni, amelyek kevesebb figyelmet kapnak. Decemberben ellátogatnak a javítóintézetbe, ahol édességgel és előadással kedveskednek az ott élőknek. – Örömmel fogadták a megkeresésünket, hiszen nemigen volt még részük hasonlóban – említette az ötletgazda. Továbbá véradáson is részt vesznek majd még ebben a hónapban, ahová bátran csatlakozhat még bárki.

Önerőből

A Debreceni Hősök elsődlegesen szellemiséget és gondolkodásmódot hirdet, csak másodlagosan csoport. Mivel teljesen nonformális összeállásról van szó, nem jellemzi hierarchikus rend, a jócselekedetekre építenek. Kerülik a pénzbeli segítséget, a politikát és szponzorokat, hiszen ők maguk akarnak segíteni az embereken. – Mindenhez az arcunkat adjuk, kaptunk ezért hideget-meleget, mégis az a fontos, amikor egy hőstett után a csapat minden tagja azt érzi: igen, ezt én tettem, senki más. Ezt az érzést pedig nem kárpótolja semmi – emelte ki Gismo.

Az alapító elmondta azt is, legutóbb a közösségi médiában hősrajzpályázatot hirdettek, amiből egyértelműen kiderült, a gyerekek számára kik a valódi hősök: anyukák, apukák, tűzoltók, rendőrök, valakinek pedig a kockásfülű nyúl…

Bárkiből lehet hős

Év végére már kissé megfáradtak hőseink, de jövőre újra felveszik a harcot a közönnyel szemben. Olyan értékeket szeretnének Debrecenben felmutatni, ami inkább a kisebb településeket jellemzi: egymás mellett élünk, egymásért vagyunk. – Bárki kerülhet olyan helyzetbe, hogy segítségre van szüksége, rajtunk múlik, hogy ezt a közeget megteremtjük-e – hangsúlyozta Gismo, aki az induláskor egy év „tesztidőszakot” jelölt ki a hősöknek. A vizsgán átmentek, szükség van rájuk, és habár egyelőre még sok a kérdőjel a jövőre vonatkozóan, hamarosan élesen kirajzolódik majd a helyes irány.

HBN–VK








hirdetés