Sztárparádé az Operabálon

Sztárparádé az Operabálon
A társasági élet jeles eseményén a hírességek szebbnél szebb ruhakölteményekben jelentek meg.

Operabál. Minden évben a pompa és a csillogás ünnepe. Szombaton ismét együtt ünnepelt a magyar társasági élet puccba vágott krémje. Milliós ruhák, káprázatos ékszerek, luxus, ameddig csak a szem ellát. Sztárjaink pedig már a vörös szőnyegen is villantottak.

A bál már csak azért is nevezhető királynőinek, mert csak úgy hemzsegtek a királylányok a színes forgatagban, Polgár Kriszta és Claudia Dedei Ayree, Budai Zsuzsi, Dammak Jázmin és Serdült Orsi is feltűnt. Előbbiek egyedül, Jázmin és Orsi azonban a párjukkal érkeztek, akiket most mutattak be a nagyközönség előtt is.

Úgy tűnt, mindenki ott volt, aki számít, de egyvalaki mégis hiányzott. Már hetek óta mindenki azt találgatta, végül eljön-e Kiszel Tünde az Operabálra.
Amíg a naptárdíva keresésére indultunk a táncparketten, nem másba, mint az est sztárvendégébe, José Curába ütköztünk. A világhírű tenor szívesen kifejtette a véleményét a luxusról.

– Két módja van a luxusnak. Ha ez kemény munka eredménye, akkor az ember megérdemli a luxus jóleső érzését. De van a luxusnak az a módja, amikor másokat akarunk megalázni vele. Azt szomorúnak tartom.

Remélhetőleg José nem sokat szomorkodott a bálon. Benes Anita biztosan nem, mert elárulta, hogy divattervezőként nagyon elégedett volt a hölgyek ruhakölteményeivel, szerinte egyre jobban megadják a módját az Operabálnak.

Így tett Stohl András és párja is, akik első bálozóként minden pillanatát kiélvezték az estének. Szellő István azonban már kilencedik alkalommal volt a rendezvény házigazdája, így nem csoda, hogy rutinosan készült.
Orosz Barbi egyedül érkezett, ám csak egy hajszálon múlott, hogy ne a fodrászával az oldalán libbenjen be a bálterembe.

A bál forgatagában már majdnem lemondtunk Tünciről, de ekkor megtörtént a csoda. A bálkirálynő csodálatos rózsaszín estélyijében, rejtélyes, új lovagjával az oldalán tűnt fel a parketten, és elárulta, hogy egész nap szépítkezett a bálok báljára. Új hódolójával, párjával érkezett.
Károly, vagyis Karcsi elárulta, hogy Tündével nem csak táncolni, hanem a társaságában lenni is tökéletes. Tündi pedig örült, hogy ismét körülötte forgott a világ,

Az operabál ismét a gazdagságról szól, hála Tündének pedig egy új közmondással is gazdagodott anyanyelvünk.

Forrás. www.rtlklub.hu