Sztárok és a minőségi zene Ózdon

Akt.:
Wolf Kati
Wolf Kati - © Fotó: ÉNK
Ózd – Két nap, két műfaj, rengeteg érdeklődő az IX. Ózdi Jazz- és Rockparádén.

Két napon keresztül számos jazz és rockzenekar szórakoztatta az embereket Ózdon. A közel egy évtizedes múltra visszatekintő Jazzparádé ezúttal a rock műfaj néhány jeles képviselőjének is fellépési lehetőséget biztosított. A MaNDA és a Nemzeti Filmtörténeti Élménypark közötti füves területen rengeteg látogatója volt az eseménynek, ez is bizonyítja, hogy a minőségi zenére továbbra is komoly igény mutatkozik.

Pénteken a legnagyobb érdeklődés a Budapest Jazz Orchestra fellépését kísérte, a 23 fős zenekar mellett Wolf Kati, Kocsis Tibi és Csordás Levente szórakoztatta a publikumot. A Queen együttes világslágereit adták elő újragondolva, az eredetihez képest egy kicsit más köntösbe csomagolva.

Időutazás

– A buli előtt volt lehetőségem szétnézni Ózdon, lenyűgözött az NFÉ épülete – mondta érdeklődésünkre Wolf Kati. – Nagyon jól éreztem magam, a buli pedig fantasztikus volt. A közeg és az egész rendezvény fantasztikusan sikerült, örülök, hogy több év után végre én is eljutottam a Jazzparádéra. A kollégák már sokszor mesélték, hogy milyen szuper az egész hangulat, most végre én is átélhettem mindezt.

A program második fele a keményebb műfajról szólt: helyi és környékbeli rockbandák adták egymásnak a kilincset. Komoly időutazás részei lehettek mindazok, akik már délutántól bekapcsolódtak az eseményekbe. Az ózdi Delta Zenekar a hetvenes évek életérzését hozta vissza.

– Mindig külön öröm, amikor „hazai pályán” zenélhetünk. Nagyon sokáig erre nem volt lehetőségünk, mostanában azonban szerencsére több a felkérésünk – mondta Majoros István, a Delta frontembere. – Ózdnak szüksége van erre a rendezvényre, számunkra pedig nagy öröm, hogy most már a rock is helyet kapott az eseményen. Ilyenkor egy kicsit mind­annyian megfiatalodunk, a banda számára ünnepnap, amikor színpadra léphetünk.

Anita és Ottó

Az est sztárvendége a Hooligans volt, akik két esztendő szünet után tértek ­vissza a borsodi városba. A népszerű csapat koncertjére zsúfolásig megtelt a színpad előtti terület. Az emberek között az ózdi származású, volt válogatott labdarúgóval, Vincze Ottóval, és párjával, a világhírű kézilabdázóval, Görbicz Anitával is találkoztunk.

– Három napot a városban töltöttünk, Ottó nagyon sok mindent megmutatott nekem a gyerekkorából – mesélte Görbicz Anita. – Iskolásokhoz látogattunk, az Ózdi KC utánpótlás évzárójára is meghívtak minket, de igyekeztünk néhány családi programon is részt venni. A Hooligans pedig a kedvencem, ott voltak, amikor a válogatottól búcsúztam, ezért nagyon örültem neki, hogy Ózdon, élőben is meghallgathattam őket. A Jazz­parádén pedig fantasztikus volt a hangulat.

ME