Szövetséget kötöttek a debreceni doktoranduszok

Szövetséget kötöttek a debreceni doktoranduszok
© Fotó: unideb.hu
Debrecen – Szakmai együttműködési megállapodást kötöttek a Debreceni Egyetem és a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Doktorandusz Önkormányzatai.

Az együttműködés célja, hogy a korábbinál szorosabb legyen a kapcsolat a két debreceni, doktori képzéssel is foglalkozó felsőoktatási intézmény között. A dokumentumot június 22-én írták alá a két intézmény képviselői a Debreceni Egyetemen.

– Olyan együttműködés köttetett, melynek történelmi gyökerei évszázados múltra tekintenek vissza. A régió szellemi értékeinek megőrzése, a fiatal kutatói utánpótlás nevelése, a vidék szellemiségének fenntartása és felvirágoztatása eddig is a debreceni felsőoktatás feladata volt és a jövőben is az kell, hogy maradjon – hangsúlyozta Csernoch László, a Debreceni Egyetem tudományos rektorhelyettese.

2016 szeptemberétől gyökeresen megváltozik az eddig ismert PhD- és DLA-képzési rendszer: a 3 éves képzés helyét 2+2 éves felosztású ciklusok veszik át, ugyanakkor megszűnik a doktori szigorlat, és bevezetik a komplex vizsgát. Az együttműködési megállapodás aláírásával a jövőben közös feladataikat is hatékonyabban láthatják el az érdekképviseleti szervezetek.

– A mai találkozó a társak megtalálásával erősíti a megérkezés szándékát, hogy együttműködve, a jövőre készülve erőforrást találjanak a külön-külön már útját járó, egymást gazdagító közösségben – fogalmazott az együttműködés kapcsán Kedvesné Herczegh Mária, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem oktatási rektorhelyettese.

– Célunk, hogy Debrecen kulturális és tudományos életét még színesebbé, gazdagabbá tegyünk a közös szakmai találkozók, kutatások és együttműködések által – mondta Kőmíves Péter Miklós, a Debreceni Egyetem Doktorandusz Önkormányzatának elnöke.

Peleskey Miklós Péter, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Doktorandusz Önkormányzatának elnöke az aláírás kapcsán elmondta: A szervezetek célja, hogy októberben első alkalommal egy különleges multidiszciplináris konferenciát szervezzenek Hit és Tudomány a Debreceni Doktorandusz és Fiatal Kutatók Konferenciája címmel.

– unideb.hu –








hirdetés