Szőnyegen az egyetemi főgyógyszerész

Akt.:
Szőnyegen az egyetemi főgyógyszerész
© Fotó: unideb.hu
Debrecen – Leadta nevezését a június 9-i Veterán Kötött- és Szabadfogású Országos Bajnokság küzdelmeire a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának főgyógyszerésze, Buchholcz Gyula. A viadalnak a DESOK ad otthont, s az egyetem szervezőként is a verseny mellé állt.

Buchholcz Gyula – egyelőre egyetlen debreceni indulóként – 70 kilogrammban nevezett a várhatóan több mint 150 versenyzőt felvonultató megmérettetésre. A most 56 esztendős, egykoron aktív versenyző mindkét fogásnemben szőnyegre lép.

– Kötött- és szabadfogásban is megmérettetem magam az E-kategóriában, tehát az 56-60 évesek mezőnyében. Az esélyekről talán még korai beszélnem, de úgy érzem, hogy még mindig nagyon jó fizikai állapotban vagyok, és remélem, hogy akivel csak szembe találkozok, annak nem sok esélye lesz. Ez egy nagyon nemes és férfias sport, úgyhogy mindenkinek ajánlani tudom – mondta a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának főgyógyszerésze, aki a szervezésben is aktív szerepet vállal.

Hozzátette: a veterán viadal szervezésével nem titkolt céljuk, hogy „visszacsempésszék” Debrecenbe a birkózást, amelynek a múlt század derekán komoly hagyományai voltak Debrecenben. Sőt, Hódos Imre személyében debreceni kötődésű olimpiai bajnoka is volt a sportágnak.

– Abban bízom, hogy ha több helyről összejönnek a döntéshozó emberek, akkor megmozdul valami, s elindulhat a közös gondolkodás. Ahol Hódos Imre olimpiai bajnokunk emlékét sportcsarnok is őrzi, ott méltón lehetne rá emlékezni, mondjuk egy birkózó klub létrehozásával is. Ehhez meg kell találnunk az elkötelezett embereket, és el kell kezdenünk képezni a gyerekeket a legkisebbektől, az óvodás nagycsoporttól fölfelé – hangsúlyozta Buchholcz Gyula.

A társszervező Hajdú-Bihar Megyei Birkózó Szövetég delegációja szerda délután tartott bejárást a Debreceni Egyetem Sporttudományi Oktató Központjában, vagyis a versenynek otthont adó ultramodern DESOK-ban.

bgBuchholcz Gyula egyetemi főgyógyszerész (balról a harmadik) a megyei delegációval | Fotó: unideb.hu / deac.hu

– Megnéztük a verseny helyszínét, a küzdőteret s a kapcsolódó helyiségeket. Emellett kijelöltük az egyes helyszíneket a zsűri, az elnökség, és a versenyiroda részére. Úgy tervezzük, hogy minden szőnyegnek külön szpíkere lesz, és emellett lesz központi műsorközlő is. Mondanom sem kell, hogy a delegáció tagjait teljesen lenyűgözte a sportcsarnok, annak modern szellőzőrendszere, a technikai lehetőségek. Összességében azt mondták, hogy ennél kulturáltabb és méltó helyszíne nemigen lehetne a viadalnak – zárta gondolatait a főgyógyszerész.

A Veterán Kötött- és Szabadfogású Országos Bajnokság tehát bő két hét múlva, június 9-én, szombaton lesz.

deac.hu / unideb.hu