Szombaton újra karikáznak Debrecenben

Akt.:
Szombaton újra karikáznak Debrecenben
© Fotó: DMK
Debrecen – 13 együttes 290 néptáncosa (énekese) lép fel a hétvégén Debrecenben, a Csapókertben.

II. Karikázó Fesztivál néven országos néptánc és népdaléneklési versenyt rendez a Debreceni Művelődési Központ, valamint a debreceni Főnix Néptáncegyüttes szombaton a Csapókerti Közösségi Házban. Az ebből az alkalomból a helyszínen tartott sajtótájékoztatón Danku Attila, a debreceni közgyűlés kulturális bizottságának elnöke hangsúlyozta, hogy a debreceni önkormányzat fontosnak tartja a kultúra támogatását. Idén például a város költségvetésének csaknem a 10 százalékát, majdnem 5 milliárd forintot fordítanak ilyen célokra. Hozzátette: a Karikázó Fesztivál egyik különlegessége, hogy a női táncosoké lesz a főszerep. A fellépőket szakértő zsűri fogja minősíteni.

– A tradíció úgy él tovább ha pontosan átörökítjük, úgy csináljuk mint az őseink. A Karikázó erre szolgál – jelentette ki Jantyik Zsolt, a Debreceni Művelődési Központ igazgatója. Hozzátette: mivel nekünk nagyon a „szemünk előtt van”, így gyakran nem vesszük észre, hogy mennyi értékünk van ezen a területen.

– A karikázó kicsit háttérbe szorult tánc, viszont a legarchaikusabbak közül való. Ezeket a márciusi böjt idején is lehetett táncolni. Ezért is rendezzük ezt a fesztivált ekkor, húsvét előtt – jelentette ki Törökné Csécs Lenke, a Főnix Néptáncegyüttes művészeti vezetője. Elmondta: a rendezvényre 13 együttes 290 néptáncosa jelezte részvételi szándékát. A határon túlról, Magyarkanizsáról is érkezik csoport.

HBN-OCs








hirdetés