Szokatlanul harmatos hajnalokra ébredtünk

Akt.:
Szokatlanul harmatos hajnalokra ébredtünk
© Illusztráció: Getty Images
Debrecen – Mérsékelten meleg, csapadékmentes, mégis izzasztóan fülledt időnk volt az elmúlt héten.

A hónap-közepi extrém csapadékot követően már szárazabbra és naposabbra fordult a Tiszántúl területén időjárásunk az elmúlt héten. Átlagosan meleg, ám jócskán fülledt napokban volt részünk, csak helyenként előforduló záporral, zivatarral.

Kevés hőségnap

A kiadós, nem egy helyen 50 millimétert is meghaladó csapadékot okozó sekély légörvény fokozatosan gyengült, távolodott hazánk térségétől a múlt hét első napjaiban. Mögötte északias áramlással kissé még hűvös, de száraz léghullámok érkeztek fölénk, majd egyre inkább egy gyenge magas nyomású képződmény vette át az irányítást időjárásunk felett. Ennek hatására sok volt a napsütés, az átlagosnak megfelelőnél 5-10 százalékkal magasabban, jobbára 60 óra felett alakult a napfényes órák száma. A sok napsütés ellenére kezdetben csak 25 fok körül szóródott a napi csúcshőmérséklet, majd az áramlás déliesre fordulása után mind többfelé közelítette meg a 30 °C-ot. Így is mindössze 1-3 hőségnap került a klímanaplókba – ennyi napon volt tehát legalább 30 fokos a napi legmagasabb érték -, ez július közepéhez mérten alacsony szám. Ugyanakkor hajnalonként nem hűlt le erősebben a levegő, a minimumok általában 15-18 °C között alakultak.

Párás levegő

A levegő páratartalma mindvégig szokatlanul magas volt, hajnalonként rendre 90 százalék felett alakult, bőséges harmatképződés mellett. A gyakorló mezőgazdák, kertészek számára mindez az agresszívebben fellépő gombás és baktériumos fertőzések gyakoribb előfordulásából is feltűnhetett, de jól mutatta a mérsékelt (15 fok alatti) napi hőingadozás és a kellemetlenül magas hőérzet is, elsősorban a hét második felében. A talajok felső rétege ezúttal nem emelkedett az évszakos átlagot jelentő 27 fokos szint fölé, hiszen az a legtöbb helyen még mindig a szabadföldi vízkapacitásnak megfelelő nedvességkészletet tartalmaz. Még a homokvidékeken is csupán 23-26 fokig melegedett a gyeppel fedett talaj 5 cm mélyen, napi átlagban mért hőmérséklete. Rendkívül erős volt eközben mind a talaj, mind a növényzet együttes párologtatása.

Növényállománytól és talajállapottól függően, egy-egy hőségnapon ez elérte a 7-10 mm-t is. A bőséges vízellátottság ennek és a csak helyenként előforduló záporok, zivatarok ellenére is biztosított, hiszen az egy méter mélységű szelvény vízdeficitje a korábbi 50-70-ről csak 70-90 milliméterig nőtt egy hét leforgása alatt, ami rendkívül kedvező a legtöbb kultúra számára.

– Debreceni Egyetem – AKIT Agrometeorológiai és Agroökológiai Monitoring Központ –








hirdetés