vízilabda

2020.02.08. 08:38

A jelszó: le kell győzni a Szegedet mindenáron

Az alapszakasz végéhez közeledve egyre fontosabbá válnak a bajnoki pontok.

20191005 Debrecen fotó: Molnár Péter MP Hajdú-Bihari Napló DVSE – FTC-Telekom vízilabda mérkőzés képen: Kovács Gábor #6

Fotó: Molnár Péter

Kulcsfontosságú hazai bajnoki vár a DVSE vízilabdacsapatára, ugyanis Miroslav Bajin tanítványai a közvetlen rivális Szeged gárdáját fogadják szombaton 17 órától a Sportuszodában.

„Jó lenne, hogyha végre kijönne a csapat igazi arca, és most már meg tudnánk szerezni a három pontot. A Pécs ellen nagyon rosszul kezdtünk, de aztán belejöttünk, és sikerült egy ki-ki meccset játszanunk. Megpróbálunk a pozitívumokból és a jó dolgokból erőt meríteni, hogy a Szeged ellen már mi gyűjtsük be a győzelmet” – mondta a klub hivatalos honlapján a találkozóról Kovács Gábor.

A szegediek 2-8-as mérleggel az A csoport hatodik helyén állnak, egy hellyel megelőzve a DVSE-t. A két csapat őszi találkozóját 10–7-re a Tisza-partiak nyerték, így törlesztenivalója is van Kósik Somáéknak az újonc ellen. A leginkább két légiósára építő szombati ellenfél ugyanakkor koránt sem tűnik verhetetlennek, sokat elárul, hogy az egész bajnokságban ők kapták a legtöbb gólt. Egy sikerrel a cívisvárosiak pontszámban utolérhetik riválisukat, megkönnyítve ezzel saját helyzetüket az alapszakasz hátralévő mérkőzéseire.

Nem lehet teher

„Az alapszakasz végéhez közeledve egyre fontosabbá válnak a bajnoki pontok, de ez nem szabad, hogy terhet rakjon ránk. Tudjuk, hogy pontokat kell még szereznünk, hogy normális helyzetbe kerüljünk a rájátszásra, de ennek ellenére meg kell próbálnunk felszabadultan játszani” – zárta szavait a csapatkapitány.

HBN

Borítókép: Kovács Gáborék utolérhetik riválisukat

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában