Szobrok, kövek, emlékek

Sárrétudvari – A település történelmi eseményeire, jeles személyiségeire emlékeznek a kör tagjai.

A szülőföld szeretete, az elődök előtti tisztelgés, az emlékek ápolásának igénye és a település gyarapításának öröme hívta életre 1975-ben a Sárrétudvariból Elszármazottak Baráti Köre Egyesületet 1995-ben. Koránné Szőke Ilona, a Debrecenben élő sárrétudvari ki nem hagyható ebből a történetből, hiszen az egyesület az ő ötletei alapján, az ő tevékenységével kezdte el működését. Méghozzá, nem is akármilyen lendülettel. Az év október utolsó szombatján sora kerülő egyesületi gyűlésekre minden alkalommal adtak, hoztak ajándékot az útraindító Sárrétudvarinak. Az elmúlt két évtized „ajándékai” maradandó, mondhatni, kitörölhetetlen lenyomatokat hagytak a Sárrét egyetlen, a tájegység nevét viselő településén.

Nagyon hosszú a lista

Hozzájárultak szölőfalujuk költője, Nagy Imre mellszobrának elkészítéséhez, mint ahogy a település első díszpolgára, Kossuth Lajos mellszobrának megformázását is segítették. Támogatták a szoborpark megvalósítását. Elkészítették Tomsich Hermina, az első kisdedóvó óvó-nénijének emléktábláját, valamint a falu címerét tűzzománcból. Ez utóbbi a községháza falán látható. Létrehozták a helytörténeti múzeumot, az anyagát gazdagították a Sárrétudvari határában feltárt, országos jelentőségű Árpád-kori leletekről fotók elkészítésével, majd közreadásával. Vitrineket vettek, fali tékát helyeztek el, amelyekbe Kossuth Lajosra és Jókai Mórra emlékező iratokat helyeztek el.

További tervük, hogy méltó helyet találjanak a helytörténeti kiállításnak. Műemlékké nyilváníttatták a református templomot, az épület falán erre emlékeztető táblát lepleztek le. A Millennium évében emlékkövet állítottak a falu írásos említésének 786. évfordulójára, ugyanakkor országzászlót adtak a falunak. Sárrétudvari második díszpolgára, Jókai Mór emlékére a nagy író plakettjével ellátott márványtáblát készíttettek. Ezzel együtt jelentős értékű könyvet vásároltak a települési könyvtárnak. 2002-ben egy kötetben kiadták Nagy Imre eddig meg nem jelentetett verseit. Szobrot állítottak a sárréti emberek emlékére. Szőnyeget vásároltak a református templomba, faluzászlót készíttettek, belehímezve a település címerét. 1848 sárrétudvari hőseinek tiszteletére emlékkövet állítottak. Kiadatták Molnár László írásait Sárrét mesés történetek címmel. Nemes Sándor, Édes Ilona tanítóknak, valamint Madar Ilona néprajzgyűjtőnek állítottak emléket. Mint ahogy emlékkővel emlékeznek a valamikori kolerajárványok sárréti áldozataira is.

HBN








hirdetés