Szívesebben vesszük meg, ha ismert a márkanév

Szívesebben vesszük meg, ha ismert a márkanév
Debrecen – Szívesen vásárol a magyar fogyasztók közel kétharmada új terméket akkor, ha a boltokban ismert márka nevével jelenik meg, amelyben bízik.

Általában minden második megkérdezett hazai fogyasztó szereti, hogy a gyártó vállalatok újdonságokkal szokták bővíteni a piac kínálatát. Többek között ezt állapítja meg az innovációk piaci fogadtatására vonatkozó globális felmérés, amit a Nielsen fogyasztói információkat és ismereteket szolgáltató vállalat végzett, 2012. harmadik negyedévében. 

Figyelni kell

– Egyre gyorsabban változnak a fogyasztási és vásárlási szokások. Az emberek új igényeket támasztanak a boltok kínálatával szemben. Az élelmiszerpiac szereplői folyamatosan figyelik, hogyan változik a fogyasztók értékrendje, és tervszerű kutatással, termékfejlesztéssel igazodnak hozzá – állapítja meg Szalókyné Tóth Judit, a Nielsen ügyvezető igazgatója. – Például az egészséget megőrző, jó közérzetet nyújtó újdonságokat, a felhasználást könnyítő, illetve kényelmi termékeket keresnek a vevők a boltokban. Fontos szempontjuk, hogy minél kedvezőbb áron vásárolhassák meg az új árucikket, amely számukra értéket jelent. HBN

 








hirdetés