Szivattyúzással, de lesz Hegyalja Fesztivál!

Szivattyúzással, de lesz Hegyalja Fesztivál!
Várhatóan több ezer köbméter vizet kell majd leszivattyúzni a kelet-magyarországi régió legnagyobb zenei rendezvényének, a Hegyalja Fesztiválnak otthont adó rakamazi üdülőterületről, a július közepére meghirdetett fesztivált azonban nem halasztják el.

„Az elmúlt hetek csapadékos időjárása a Tisza vízszintjét is megemelte, így a víz teljesen elöntötte a folyó rakamazi partján lévő kempinget, és a rendezvény helyszínéül szolgáló, önkormányzati tulajdonban álló területet. Farkas Ernő, Rakamaz polgármestere szerint fesztivál mindenképpen lesz, a vízzel borított területet pedig – amint lehet – szivattyúzással mentesítik a víztől. Ehhez azonban meg kell várni a Tisza tetőzését, s ezután kezdődhet el gőzerővel a terület előkészítése – mondta a helyhatósági vezető kedden. A polgármester közlése szerint a múlt héten tartották meg a szervezőkkel közösen a helyszín bejárását, s úgy vélik, hogy az apadás kezdetétől már indulhatnak a munkálatok, így vélhetően nem lesz akadálya a július 14-i kapunyitásnak.

Farkas Ernő ugyanakkor elmondta, hogy több alternatívát is kidolgoztak arra az esetre, ha nem várt körülmény merülne fel, részleteket azonban nem árult el. A szervezők számára nem szokatlan a helyzet, mivel minden évben el kell szivattyúzni a vizet a fesztiválterületről; a különbség idén annyi, hogy a megszokottnál nagyobb vízmennyiséget kell majd a Tiszába visszaemelni.”

Címkék: , ,