Szíria – Szakértő: beláthatatlan ideig elhúzódhat a konfliktus

Budapest, 2012. július 25., szerda (MTI) – Daher Rashed, az Eötvös Loránd Tudományegyetem arab tanszékének tanársegédje szerint beláthatatlan ideig elhúzódhat a szíriai konfliktus, mert a kormány hatalmának megdöntésére az ellenzék nem képes, ez csak a NATO beavatkozásával sikerülhetne, de a közeljövőben nem valószínű ilyen akció.

A szakértő szerdán az MTI-nek azt mondta, a korábbi békés tüntetések fegyveres összecsapásokká alakultak, az ország a polgárháború szélén áll. Patthelyzet van az országban, mivel a kormány nem tudja felszámolni az ellenállási gócpontokat, de az ellenzéknek sincs annyi ereje, hogy megdönthetnék a rendszert – mutatott rá.

Míg korábban az volt a helyzet, hogy a kormány igyekezett elfojtani a tüntetéseket, mára már mindkét oldalon követtek el emberiesség elleni bűncselekményeket, mészárlásokat – mondta. Úgy fogalmazott: már nem arról van szó, hogy “a békés ellenzéket gyilkolja a kormány”.

Kiemelte, a nemzetközi közösség azért nem avatkozik be hivatalosan, mert vannak államok, amelyek az ellenzéket támogatják, míg mások – például Oroszország, Kína, Irán és India – inkább Bassár el-Aszad rendszerét. Éppen ezért valószínűleg nem lesz ENSZ- vagy NATO-beavatkozás az ügyben – közölte.

Az ellenzékkel kapcsolatban kifejtette, egymástól függetlenül működő csoportokban tevékenykednek a felkelők, nem állnak egységes irányítás alatt. A hadseregből dezertált katonák, külföldi zsoldosok és szélsőséges iszlám csoportok egyaránt támadják a kormányerőket – mondta. Felhívta a figyelmet: ha ezeket az ellenállókat felfegyverzi a Nyugat, nem lehet tudni, valójában hova kerülnek a fegyverek.

Arra is kitért, hogy nem elég, ha az ellenzék csak meg akarja dönteni a kormányt, pontos elképzelésekkel kellene rendelkeznie az azt követő teendőkről is, hiszen az állam építése nehéz feladatot jelent az egymással rivalizáló csoportoknak. Hozzátette: éppen ezért – kizárólag a régió stabilitása szempontjából – az lenne az előnyösebb, ha maradna Bassár el-Aszad kormánya, mivel bukásával hatalmi vákuum keletkezne Szíriában.

A szakértő szimbolikusnak nevezte az EU külügyminisztereinek hétfői döntését, amelynek értelmében szigorítják a Szíria elleni szankciókat. Úgy látja, az unió “leragadt” annál az állapotnál, amikor a kormány a fegyvertelen tüntetőket támadta. A szankciók nemcsak a kormányt, hanem a lakosságot is sújtják, az országban gyakorlatilag leállt a mezőgazdasági termelés, alig van élelmiszer és üzemanyag – mondta. Hozzáfűzte: ráadásul amíg a kormánynak vannak külföldi támogatói, igazán komoly gondot nem jelentenek ezek a büntetőintézkedések.

Kedden is folytatódtak a harcok Szíriában: a kormányerők és a lázadók az ország kereskedelmi központjában, Aleppóban csaptak össze, miközben a város központi börtönében lázadás tört ki. Az ellenzék azzal vádolta meg a kormányt, hogy szükség esetén vegyi fegyvereket vetne be a harcokban.

Az amerikai The Washington Post című napilap keddi számában hivatalos személyekre hivatkozva azt írta, hogy az Egyesült Államoknak 16 hónappal a szíriai felkelés kirobbanása után sincs pontos elképzelése a Bassár el-Aszad megbuktatásáért harcoló ellenzék összetételéről.

MTI