Szíria – Sojgu: a politikai tárgyalások határozatlan időre elhalasztva

Szergej Sojgu.
Szergej Sojgu. - © Fotó: Internet
Moszkva – A terroristák aleppói fellépése miatt határozatlan ideig halasztódik a politikai rendezési folyamat kezdete Szíriában – jelentette ki Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter kedden Moszkvában.

“A terroristák megsemmisítéséhez együttesen kell fellépni, nem pedig botot dugni a partnerek küllői közé. Mert a fegyveresek ezt a saját érdeküknek megfelelően használják fel. Ennek következményeképpen a politikai rendezési folyamat kezdetének és annak a perspektívája, hogy a szíriai nép visszatérhessen a békés élethez, határozatlan időre elhalasztódik” – mondta.

Sojgu szerint a nyugati államoknak el kell dönteniük, hogy a terroristák avagy Oroszország ellen akarnak-e küzdeni. Rámutatott, hogy az orosz harci gépek már 16. napja nem hajtanak végre légicsapásokat Aleppó környékén, eközben pedig több mint 2 ezer úgynevezett mérsékelt ellenzéki, 22 +mérsékelt+ tank, 15 páncélozott harcjármű, 8 öngyilkos merénylő vezette +dzsihádmobil+ és rakéta-sorozatvetők támogatásával masszív támadás és tűz alá vett lakónegyedeket, iskolákat és kórházakat.

Kijelentette, hogy ennek a haditechnikának a nagy részét már megsemmisítették.

A miniszter meglepetését fejezte ki, hogy több ország (Spanyolország és Málta) “az Egyesült Államok és a NATO nyomására” nyíltan megtagadta, hogy a Szíria partjai felé tartó, a Pjotr Velikij (Nagy Péter) atommeghajtású rakétahordozó nehézcirkáló vezette orosz csapásmérő flottakötelék hajói felkereshessék kikötőit. A döntés Sojgu szerint rávilágított arra, hogy “hogyan értelmezik partnereink hozzájárulásukat a nemzetközi terrorizmus ellen Szíriában folytatott küzdelemhez”.

Bejelentette, hogy az elutasítás nem befolyásolta a flottakötelék haladási ütemét és az a múlt héten eljutott a Földközi-tengerre. Az orosz hadihajók készleteit október 27. és 29.között kiszolgáló hajókról töltötték fel. Az orosz Északi Flotta sajtószolgálata szerint a kötelékhez tartozik egyebek között az Admiral Kuznyecov repülőgép-hordozó nehézcirkáló, valamint a Szeveromorszk és a Vice-admiral Kulakov nagy tengeralattjáró-elhárító hajó.

Szíria légiereje Oroszország támogatásával szeptemberben kezdte el támadni Aleppó kormányellenes erők által uralt keleti negyedeit. A BBC orosz nyelvű szolgálata közölte, hogy a katonai kampány során civil szervezetek szerint több mint 2700 ember halt meg vagy szenvedett sebesülést. Moszkva és Damaszkusz október 18-án függesztette fel a légicsapásokat, hogy lehetővé tegye a lakosság távozását, de ezzel csak kevesek tudtak élni. Orosz és szíriai források szerint azért, mert a terroristák akadályozták és lőtték a menekülni szándékozókat.

Október 25-én Oroszország és szíriai kormány meghosszabbította a légicsapásokra vonatkozó moratóriumot, ám aktivisták beszámolója szerint szíriai harci gépek támadásokat hajtottak végre Aleppóban. Az orosz vezérkar október 28-án engedélyt kért Vlagyimir Putyintól a légitámadások felújítására, ám az orosz elenök ezt akkor nem tartotta célszerűnek és meghosszabbíttatta a “humanitárius szünetet”.

– MTI –


Törökország 900 kilométeres falat épít a török-szír határon

Ankara – Törökország betonfalat emel a Szíriával közös 911 kilométer hosszú határszakaszára – írta szerdán a Habertürk török hírportál.


Szíria – Állami média: a felkelők mérgező gázt vetettek be Aleppóban

Aleppó/Bejrút – A felkelők mérgező gázt vetettek be vasárnap az észak-szíriai Aleppó kormányzati ellenőrzés alatt álló részén, s a támadás több mint 30 embernél okozott fulladásos panaszokat – közölte vasárnap az állami média. A bejelentést az ellenzék hazugságnak nevezte.


Szíria – Amnesty International: több száz civil áldozata lehet a nyugati koalíció légitámadásainak

London – Az Amnesty International szerint több száz civil áldozata lehet az Egyesült Államok vezette nemzetközi hadikoalíció Szíriában végrehajtott légitámadásainak.









hirdetés