Szíria – Davutoglu: a szíriai kurdok Oroszország zsoldosai

Ankara – A szíriai kurd Demokratikus Egyesülés Pártja (PYD), illetve annak fegyveres szárnya, a Népvédelmi Egységek (YPG) Oroszország zsoldosa – jelentette ki Ahmet Davutoglu török miniszterelnök kedden a hatalmon lévő Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) frakcióülésén Ankarában.

Kifejtette: a PYD és a YPG nem a kurdok érdekeit képviselik, de még csak nem is Szíriáét. “A kurdok államának védelmezője Törökország. Senki meg ne próbálja kihasználni a kurdokat” – hangsúlyozta.

A miniszterelnök hozzátette, hogy Törökország azóta vált a kurd szervezetek elsődleges célpontjává, amióta Ankara és Moszkva viszonya feszültté vált.

Néhány nappal ezelőtt a török tüzérség az észak-szíriai Azaz környékén támadta az YPG állásait, ahol a kurd erőknek az orosz légierő támogatásával sikerült elfoglalniuk egy katonai repülőteret a Bassár el-Aszad szíriai elnök ellen harcoló fegyveresektől.

Davutoglu azzal fenyegette meg az YPG-t, hogy ha megközelíti Azaz városát, a legsúlyosabb török válaszlépéssel kell számolnia. Ha pedig az elfoglalt repülőteret a mérsékelt ellenzéki erők vagy ártatlan civilek ellen használja fel, a törökök megsemmisítik azt.

Kiemelte: Törökország megelőző intézkedéseket tesz annak érdekében, hogy elkerülje a háborút

Ankara nem nézi jó szemmel a kurdok katonai sikereit Irakban és Szíriában, mert attól tart, hogy határai mentén egy egységes kurd állam jöhet létre, amelyet nemzetbiztonsági kockázatnak tart, különösen annak fényében, hogy délkeleti tartományaiban rengeteg kurd nemzetiségű lakos él.

Napközben egy másik török tisztviselő azt közölte, Törökország arra kérte az Egyesült Államok vezette – terrorizmusellenes – koalícióban részt vevő államokat, hogy közösen hajtsanak végre szárazföldi hadműveletet Szíriában.

A tisztviselő szerint ilyen akció nélkül “lehetetlen véget vetni” a konfliktusnak. Jelenleg folynak a tárgyalások a szövetségesek között, és ha megegyezés születik, Törökország is részt vesz a katonai akcióban. Ankara egymaga ugyanakkor nem indít szárazföldi támadást – tette hozzá.

– MTI –








hirdetés