Szíria – Állami tévé: behatoltak a kormányerők az IÁ által megszállt Palmürába

Szíria – Állami tévé: behatoltak a kormányerők az IÁ által megszállt Palmürába
© Illusztráció: AFP
Budapest/Damaszkusz – Behatoltak a szíriai kormányerők csütörtökön az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet által megszállva tartott ókori romvárosba, Palmürába – jelentette a szíriai állami televízió. Ellenzéki források szerint a hadsereg egyelőre a város délnyugati részébe nyomult be.

Az al-Ihbáríja állami hírcsatorna korábban azt jelentette, hogy a hadsereg elérte a város “szívét”.

Rámi Abder-Rahmán, az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű, kiterjedt szíriai aktivista hálózattal rendelkező emigráns szervezet igazgatója először cáfolta az állami televízió hírét a BBC brit közszolgálati adó arab nyelvű csatornájának nyilatkozva, és hangsúlyozta, hogy a Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű erők mindössze a városhoz közeli, délnyugati területeket érték el. Az OSDH időközben azt jelentette, hogy a kormányerők behatoltak a város délnyugati részébe és északi irányból is nyomulnak előre. A jelentés szerint a továbbra is tartó heves harcokban mindkét oldalon sokan meghaltak.

Abder-Rahmán arra emlékeztetett, hogy a kormányerők korábban felszólították a lakosságot, hogy hagyják el otthonaikat, mivel utcai harcokra számítanak a dzsihadistákkal. A BBC arab nyelvű csatornája később azt jelentette, hogy a dzsihadisták szólították fel menekülésre a lakosságot hangszórókon keresztül.

Az al-Ihbáríja Facebook-oldalán közölt videó szerint a hadsereg előrenyomulását a szíriai légierő és nehéztüzérség biztosította. A település peremén álló tudósító szerint stábjával korábban a belvárosban volt, ahol jelenleg a hadsereg tűzszerészei szedik fel az IÁ által elhelyezett aknákat. A hírcsatorna szerint a hadsereg először elfoglalta a Palmürától nyugatra fekvő at-Tar hegységet, ami jelentősen megkönnyítette az előrenyomulást.

Az OSDH igazgatója szerint a katonai akciót a kormányerőkkel szövetséges Szukúr asz-Szahra milícia támogatta, de iráni harcosok és a szintén az Aszad-rezsim mellett álló libanoni síita szervezet, a Hezbollah is aktívan részt vesz a hadműveletben. Abder-Rahmán szerint egy orosz katonai tanácsadót is megöltek Palmüra közelében.

Megfigyelők Palmüra fontos stratégiai fekvésére hívták fel a figyelmet. A település elfoglalásával Aszad erői kevesebb mint 100 kilométerre kerülnének az IÁ fővárosának számító északkeleti Rakkához. Palmürából ugyanakkor autópálya vezet a nyugaton fekvő Deir-ez-Zór várost körülvevő, nagyrészt az IÁ által uralt régióba, amelybe az Irakkal közös fontosabb határátkelők is tartoznak.

A szíriai sivatagban, Damaszkusztól 205 kilométerre keletre fekvő Palmürát (arab nevén Tadmur) az IÁ 2015 májusában foglalta el. Azóta a dzsihadisták számos pusztítást hajtottak végre az UNESCO világörökségi listáján szereplő város gazdag régészeti kincsei között. A romváros maga nem lakott, a modern település annak közvetlen közelében épült.

A kormányerők két hete kezdték meg Palmüra visszafoglalását az orosz légierők jelentős támogatása mellett.

– MTI –








hirdetés