Színvonalas tornaversenyen lett bajnok az Arany János Óvoda

Akt.:
Debrecen – Nagyon jó hangulatú városi óvodás verseny került megrendezésre a Vénkerti Iskola tornatermében a Debrecen város önkormányzatának támogatásával.

A hagyományos, évtizedes múltra visszatekintő verseny célja, hogy már óvodáskorban kialakuljon a mozgás szeretete, öröme. A versenyen való részvételhez több hónapos gyakorlás volt szükséges, hogy megtanulják a bemutatandó tornaelemeket és a gyakorlatot talajon. A szép, technikás kivitelhez nagyfokú ízületi lazaságot is megkövetelt az óvodásoktól. A felkészülés alatt a gyerekek mozgáskultúrájának szintje nagymértékben fejlődik, így a napi játékos feladatok végzése közben, nagyobb sikerélményre tudnak szert tenni. A mozgás szeretete a felnövekvő gyerekek testi-lelki fejlődésének lehetőségét pozitív irányba alapozza meg. Az óvodáskorban nagyon fontos a finom motorika, a mozgásérzékelés – kinesztézis kifejlesztése, hiszen az iskoláskorban a sikeres fejlődés egyik alapja ezeknek a képességeknek megléte. A torna mozgások nagymértékben fejlesztik ezeket a testi képességeket.

A versenyen olyan alaptorna mozgásokat mutattak be az óvodás lányok és fiúk, mint a híd, terpeszülésben előre hajolva a törzs a talajon kar oldalsó középtartásban, nyusziugrást és egy összefüggő talajgyakorlatot is, melyben gurulóátfordulás előre és „gyertya” – tarkóállás is szerepelt. A versenyen színvonalát jellemezte, hogy több bemutatott gyakorlat megközelítette legmagasabb 10-es pontszámot is.

A versenyen a csapat eredmény mellett, az egyéni eredményeket is jutalmazták, dobogós legmagasabb fokára állt fel, első lett Kiss Dorka és fiúknál, Szarvas-Kamuti Mátyás 2017- évi versenyt is megnyerte.

– DEAC –


1. helyezés: Debreceni Arany János Óvoda, versenyzői: Kolozsvári Hanna, Hassain- Gassim Hanna, Halasi Laura, Kiss Dorka, Takács Benedek, Sass Milán, Remenyik Dániel, Molnár Dominik, Orosz Károly

Felkészítő: Kazi Ilona, Nagy Józsefné

2. helyezés: Svetits Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon, versenyzői: Lengyel Dóra, Picil Dóra, Póti Franciska, Simon Jázmin Szűcs Mirelle, Tóth- Rektor Teodóra, Endi Ábel, Horváth István Adrián, Krekk Nándor, Nagy Máté, Smith Zoltán, Utasi Kornél

3. helyezés: Szent Efrém Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, versenyzői: Bucsku Lilla, Sipos Dóra, Moldvay Anna, Szívós Réka, Köblös Diána, Molnár Dénes, Nyirán Demeter, Patalauszki Bence, Kárász Patrik, Szatmári Milán Felkészítő: Bakajsza Anikó

4. helyezés: Görgey Utcai Óvoda, versenyzői: Kozma Dorina, Havas Viktória, Szőllősi Melinda, Fagyas Emese, Kállai Marcell, Erdei Gábor, Kiss Csaba Benedek, Nagy-Szilágyi Tibor, Szarvas-Kamuti Mátyás

Felkészítők: Banáné Kiss Márta, Kosztonyák Aranka

5. helyezés: Ifjúság Utcai Óvoda, versenyzői: Gáti Mira, Rácz Rebeka, Radanovics Angeléna, Bodnár Dániel, Vass Ferenc, Mag Szabolcs, Nagy Boglárka, Zolnai András, Majdanincs Anna Felkészítő: Bányász Edit

Más óvodákból indulók óvodások, egyéni versenyzők: Csürke Csinszka, Barnucz Alina, Vadon Cseng, Tóth Benedek Attila, Bodnár Barnabás, Kovács Benedek, Gargya Simon, Pálfy Máté, Bodogán Benett, Czóbel Levente, Győrfi Milán, Varga Kristóf, Páll Botond, Pocsai Bence

Egyéni eredmények:

Leányok: 1. Kiss Dorka, Arany János Óvoda, 2. Oláh Krisztina, Arany János Óvoda, 3. Havas Viktória, Fagyas Emese, Görgey Utcai Óvoda, Lengyel Dóra, Svetits Katolikus Óvoda, 6. Csürke Csinszka, Liget Óvoda

Fiúk: 1. Szarvas-Kamuti Mátyás, Görgey Utcai Óvoda, 2. Varga Kristóf, Boldogfalva Óvoda 3. Bodogán Benett, Huszár Gál Óvoda 4. Győrfi Milán, DE Klinikai Óvodája 5. Nagy-Szilágyi Tibor, Görgey Utcai Óvoda 6. Czóbel Levente, Lehel utcai Óvoda