Színpadon A Meztelen Bohóc: átértelmezik a cirkusz alapjait

Akt.:
Színpadon A Meztelen Bohóc: átértelmezik a cirkusz alapjait
© Fotó: Matey István
Debrecen – „Ismeritek azt a játékot, hogy belenéztek a másik szemébe, és elképzelitek az egész életét?” A Debreceni Csokonai Színház közönsége március 5-e és 9-e között nem először találkozhatott a Recirquel Újcirkusz Társulattal, amely a hagyományos cirkuszról alkotott fogalmaink újraértelmezését célul kitűzve 2012-ben jött létre.

Amíg 2015 őszén a Párizs éjjel című előadásukkal kápráztatták el a nagyérdeműt a cívisváros teátrumában, most a legújabb, A Meztelen Bohóc című produkciójukkal érkeztek.

A két előadás között természetesen lehet párhuzamokat felfedezni. Annak ellenére, hogy a társulat törekvésének megfelelően mindkét produkció mentes az állatos számoktól, a porondmestertől s a pusztán az artista mutatványok látványosságára építő kompozíciótól is. Hiszen a társulat vezetője, Vági Bence épp ezen tradicionális cirkuszi elemek meghaladása miatt fogott bele a csapatát alkotó fiatal artistákkal annak idején a munkába. Egy valakit, a hagyományos cirkusz oly fontos szereplőjét, a bohócot azonban egyik darabjuk sem nélkülözi. Ám amíg a Párizs éjjelben a többi artistával egyenrangú volt a sokakban még mindig piros krumpliorral elképzelt alak, addig most, ahogyan az előadás címe is mutatja, a bohóc játssza a főszerepet.

Kinek kell ő?

A különbség abban érhető tetten a Párizs éjjel és a mostani darab között, hogy a szóbeli közlésre, a narratívára alig építő előző előadással szemben itt a magával ragadó és elképesztő ügyességet igénylő artistamutatványokat egy kedves bohóc (Egyed Brigitta) vezeti fel szöveggel. A mutatványok előtt, között és után az ő személyes élettörténete rajzolódik ki, az ő életútját, halála előtti lelki értelmű „lemeztelenedését” követhetjük végig. Bepillantást nyerhetünk egy bohóc boldognak, vidámnak hitt, ám korántsem ennyire fényes karrierjéről, s benne az egyáltalán nem irigylendő magánéletéről, hiszen – mondja a főszereplő – őt ugyan mindenki szereti, de mit ér el vele. „Kinek kell egy bohóc?”

A külső új, a poén a régi

A bohóc előtérbe helyezését, folyamatos jelenlétét és történetmesélését azonban én meglehetősen problémásnak érzem, amikor végigfuttatom tekintetem a nézőtéren. A debreceni előadásokon jórészt általános iskolások ültek. Bár Vági Bencéék mindenáron tagadni szeretnék a hagyományos cirkuszra jellemző effekteket, az ő bohócuk sajnos legalább annyira ripacsnak tűnik, mint a tradicionális krumpliorrú társai. Ugyanolyan „olcsó poénokkal” próbál szórakoztatni, miközben a fő mondanivalója mélységét, mely szerint „ismeritek-e azt a játékot, hogy egy pillanatig belenéztek a másik ember szemébe, és megpróbáljátok elképzelni az egész életét, a gyerekkorától a felnőtté válásáig” – az általános iskolás közönség szerintem még nem érti.

cirkusz1Fotó: Matey István

A bohóc ezzel azt akarja sugallni, hogy mire az ember harminc-negyven-ötven éves lesz, rengeteg csalódáson megy keresztül. A gyerekek számára ez még nem befogadható. Épp azért, mert még keveset éltek, talán az élet még mentesítette őket a számtalan megpróbáltatástól. Az előttünk lelkileg lemeztelenedő bohóc története, aki vállalja, hogy megmutatja, mi mindenen ment keresztül, amíg eljutott ide, az élete végső szakaszához, a gyermekek számára felfoghatatlan, a többi, közönséggel játszott, sajnos csak „időkitöltésnek” tűnő labdadobálós, incselkedős játéka pedig egyszerűen sehogyan sem illik az általa felvezetett artistamutatványok szakmai színvonalához.

Lenyűgöző mutatványok

A gyermekek számára felfoghatatlan ellentmondás, hogy egy talpig ruhába, sőt, gyönyörű fehér gallérba bújtatott bohóc hogyan meztelenedhet le lelki értelemben a közönség előtt, az artistamutatványok épp ezért – tartalmi értelemben – megint az érettebb közönség számára egészíthetnék ki. Úgy vélem, ahhoz ugyanis felnőttnek kell lennünk, hogy megértsük: amikor a társulat első, gyönyörű, arisztokrata ruhákban végigbravúrozott mutatványsora alatt megjelenik az egyébként majd a teljes előadást végigkísérő piros virág, az nem mást, mint az emberi szívet szimbolizálja. Amelyet csak akkor adunk oda valakinek, ha már lelki és szellemi értelemben teljesen meztelenné mertünk válni előtte. Azaz akkor, ha már feltétel nélkül szeretjük. S a Párizs éjjelből már jól ismert színvonalú artistamutatványok ezt a szívet-lelket a másik ember előtt kitáró folyamatot érzékeltetik velünk.

A páros számok – legyen az akár egy lány és egy fiú közös mutatványa a szerelem kibontakozásaként, vagy két fiú bravúros szereplése a szent barátság megszületéseként – a másik ember felé való szeretetteljes bizalom kiépülését mutatják, konkrétan egy-egy ruhadarab ledobásával azt érzékeltetik, hogy milyen lépcsőfokokon kell egy kapcsolatnak végigmennie ahhoz, hogy a „piros virágot” a másik fél elnyerhesse.

A bohóc újra jön

A mutatványokat azonban – ahogyan arra korábban is utaltam – sajnos rengetegszer szakítja meg a bohóc legtöbbször bugyuta jelenléte. Ahhoz is felnőtt nézőnek kell lenni, hogy megértsük: ez a bohóc egyáltalán nem tehetségtelen, s nem is ripacs figura, csak az alkotók azt gondolhatták, ez jön be a gyerekeknek. Legalábbis erre kell következtetnem abból, hogy az előadás előtt Vági Bence hangja köszöntötte a néző gyermekeket.

Azt, hogy mennyire tehetséges bohóccal állunk szemben, a Tanulj meg, fiacskám, komédiázni! című Ajtay Andor-dal előadása mutatja, amelyet a bohóc gyönyörűen, a szám tragikus mondanivalójához illően tár elénk. Csak hát ez a zene sem, pontosabban: ez végképp nem gyerekeknek való. Az élettől búcsúzó, mindent elvesztő cirkuszi alkalmazott dala ez, aki a szerelmében is csalódott, s kész a halálra. S ezt a gyerekek még – minden reménység szerint – nem értik. Ők az egészből csak a látványt képesek felfogni. Az utolsó jelenet erre épít: amikor a bohóc felmegy a csillagokba, a gyerekeket elbűvöli az, amit látnak, ám ebből szintén nem tudnak arra következtetni, hogy az apró fénypontokkal telitűzdelt – egyébként gyönyörű fénycsóva – a végső utat szimbolizálja.

– Gyürky Katalin –


Alkotók

A bohóc: Egyed Brigitta

Az artisták: Illés Renátó, Pintér Áron, Herczeg Richárd, Lakatos Leonetta, Veress Zsanett, Nagy Richárd, Rozsnyói Soma, Kardos Levente, Szabó Andrea

Zongora: Elek Norbert

Dramaturg: Gergely Dorka

Jelmez: Berzsenyi Krisztina

Díszlet: Csanádi Judit

Zeneszerző: Sárik Péter

Író, koreográfus, rendező: Vági Bence

Felnőttnek!

Minden tiszteletem a Recirquel Újcirkusz Társulaté, akik minden egyes produkciójukkal arra vállalkoznak, hogy – az életüket kockáztatva – artistamutatványokon keresztül egy-egy történetet is elmeséljenek. A Meztelen Bohócot, azt javaslom, meséljék felnőtteknek. Ők igazán értő közönsége ennek a lenyűgöző produkciónak.