Színes madárvendégek miskolctapolcán

Akt.:
Mandarinrécék a tapolcai tóban
Mandarinrécék a tapolcai tóban - © Fotó: Ádám János
Miskolc – Mandarinrécék érkeztek a napokban a miskolctapolcai Csónakázó-tóra.

Három gúnár és egy tojó élvezi itt a kellemes hőmérsékletű vizet.

Vadászó madarak

Fekete Györgytől, a tó üzemeltetőjétől megtudtuk, a récék minden évben megjelennek, amikor más tavak már befagynak. Sőt az idén itt vendégeskedik egy fekete-fehér színű kacsaféle is, annak nem tudja pontosan a nevét.

A tőkésrécék szintén megszaporodtak: a tapolcaiak mellé vendégek csatlakoztak. Őket szintén a meleg vizű tó vonzotta.

Fekete György elmondta, onnan tudja, hogy melyik a vendég réce és melyik az állandó lakó, hogy amikor megjelenik a víz mellett a kukoricásvödörrel, akkor az idegen madarak elrebbennek, de az itthoniak nagy örömmel tülekednek, várva az etetést. A kisebb szárnyasok mellett egy fehér hattyú is úszkál. Sőt a napokban egy jégmadár vadászott a vízben, ő a tó nagy szigetén fészkel. Fekete György nagy bánatára nemcsak a madarak vadásznak a halakra, hanem emberek is, akik az úgynevezett gereblyézés módszerével dolgoznak.

– A díszpontyokat hét évvel ezelőtt telepítettem, az amurokat pedig hat éve. Mára szépen megnőttek, de úgy látszik, nem akar mindenki gyönyörködni bennük – jegyezte meg bánatosan Fekete György.

ÉM-HE


Képünkön Ritó-Hajdu Fanni és Szűrös Dominik madár­etetőt töltenek meg magokkal a Miskolci Diósgyőri Óvoda Szalamandra csoportjában.
Miskolc - A madarakkal való törődést már óvodás korban elsajátíttatják a kicsikkel. ÉM

Budapest - A gólyatöcsöt, vagy régi nevén a székigólyát választotta egy tavalyi internetes szavazáson a lakosság az idei év madarának, amely címmel a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a különböző fajok vagy madárcsoportok, illetve azok élőhelyeinek védelmére szeretné felhívni a tá...