Szigorúan ellenőrzött

Illusztráció
Illusztráció - © Fotó: Derencsényi István
Milyen vállalati célfeladatok, prioritások, alapelvek lehetnek egy olyan cégnél, amelynek a jelek szerint az az egyik legfőbb gondja, hogy esetleg valamelyik utasuk iszik egy kortyot a járművükön a magukkal cipelt vizes flaskából? Talán éppen az, hogy ettől elriassza a renitenskedni akaró utastársunkat, akár a legnagyobb melegben is. Még jobb ha éppen rajtacsípik a tiltott tevékenységen, mert azt keményen büntetni lehet. T. Szűcs József írása.

S ha az utazó nem akar szembe találkozni (ezzel) a valósággal, a néhány hónapos szabályzat szerint jobban teszi ha megvárja míg rosszul lesz a melegtől, fülledtségtől, zsúfoltságtól. S majd, miután leszállt, akkor már megpróbálhatja az akár életmentő folyadékot magához venni. Avagy a kifejezetten utcai és zárt helyeken történő, morzsálódásmentes, fogyasztásra szánt ropogtatni valókból, csoki szeletből, miért nem haraphatunk egy falatot ama bizonyos magyar nagyváros szigorúan ellenőrzött járművein? Mintha valakinek vagy valakiknek (nem utasnak), nem lett volna elég az országos, több évtizede működő tiltás. Mármint az, hogy olyasmit ne együnk, igyunk a buszgépjárművön, avagy a villanyos batáron, amelyekkel másokat bármilyen módon sértenénk jogaikban. Mondjuk egy tölcsér olvadozó fagylalt vagy egy zsírtól csöpögő véres hurka joggal, okkal ebbe a kategóriába tartozhat. Mert gondolom, ez a szigorú regula érdekünkben, az utasok védelmében született. Bár azok, akiket máris megkönnyebbítettek pár ezresükkel ez alapján, alighanem más véleményen vannak.

Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ez a nagyon közeli nagyváros rendszeresen közlekedtet olyan buszokat, amelyek bizonyos felületei, jól láthatóan összeolajozzák az utas farmerjének boka körüli részét. Már egy korábbi plakátjuk alapján is, amelyen az ellenőr kommandós módjára üldözött egy potyázónak vélt utast, eltöprengtem azon, hogy jól értelmezem-e a szereposztást ebben a Mindennapi utazásunk című sokfelvonásos darabban. Mert szerintem, s az ügy kapcsán személyemet megszólító utastársaim szintén úgy vélik, a személyszállító cég van az utasokért, a város lakóiért. S nem szívességet tesznek azzal, hogy ehhez méltóan és ennek szellemében szállítanak bennünket. Két egyenlő jogú fél üzleti megállapodásáról lenne ugyanis szó. Mi fizetünk, ők pedig az elvárható színvonalon, de semmiképpen sem felsőbb rangú félként, szolgáltatnak. A jegyünk árához kapott állami támogatást pedig, ha létezik még, a magyar adófizetők állják, s nem a szolgáltató cégek vezérkara. S ennek a szemléletnek az utaztatás minden mozzanatában tükröződnie kellene. Kezdve azzal, hogy ne hatóságként lépjen a városi közélet porondjára olyan ügyekben, amelyben nincs ehhez jogosultságuk. Avagy, ha van, akkor még nagyobb a baj…

Sokáig visszautasítottam, hogy több kollégám után magam is foglalkozzam az üggyel, hiába szólítottak meg vele ismerősök, s látásból ismerősök. De úgy véltem, majd csak lekerülnek a nem közlekedési eszközökre, hanem, mondjuk, egy fegyintézetbe illő felíratok. Azonban minderre kevés jel mutat. Pontosabban a kijelző továbbra is változatlan szöveggel és hangvétellel mutatja azt, amit legfeljebb udvarias kérés formájában szabadna megjeleníteniük. Most például egy szavahihető ismerősöm szerint azzal nyugtatták a cég erre szakosodott részlegénél, hogy teljesen felesleges idegesítenie magát amiatt mert egy, a jármű fedélzetén elkövetett korty miatt 4000 forintra megbüntették egyik hozzátartozóját. Sőt! Miután áldott állapotban van, s a példaként feltett kérdésére, hogy ennek (egészségügyi) okán neki elnézik-e, ha iszik egy kortyot, szavai szerint, azzal „nyugtatták meg”, hogy nem. Mi több, ugyanúgy megbüntetik majd akkor is, ha a gyerekkocsiban felsíró kicsinyét merészelné egy pár csepp teával megitatni a cumisüvegből…

– T. Szűcs József –








hirdetés