Szigorú büntetés a telefonbetyároknak

Akár 10 éves börtönbüntetést is kaphatnak azok, akik bombariadót okoznak repülőgépeken Ausztráliában. A belügyminiszter szerint az egyre több fenyegetés miatt volt szükség a szigorításra.

A fenyegetések nemcsak, hogy óriási stresszt és kényelmetlenséget okoz az utasoknak, de felesleges költséget is jelent a légitársaságoknak – mondta hétfőn Brendan O’Connor ausztrál belügyminiszter. Az eddigi törvény szerint legfeljebb két éves börtönt szabhattak ki a hamis bejelentőkre, a törvénytervezet szerint viszont akár tíz évre is elítélhetik őket.

A büntetés így egyenértékű lesz azzal, mintha valóban támadnának, ugyanis egy légiutas kísérő bántalmazásáért ugyanekkora büntetés jár. A kifutópálya vagy a repülő megrongálásáért 15, a pilóta megtámadásáért, illetve egy éppen úton lévő repülő veszélyeztetéséért 20 év, míg egy gép eltérítéséért, vagy felrobbantásáért életfogytig tartó szabadságvesztés adható. A kormányzat szerint elegendő visszatartó ereje lesz az új törvénynek.

– Független Hírügynökség –