Szigorodtak a közlekedési szabályok Szlovákiában

Február elsejétől szigorodtak a
közlekedési szabályok
Szlovákiában.


Lakott területen az eddigi
óránkénti 60 helyett 50
kilométeres a legnagyobb megengedett
sebesség, az
autópályákon és a
gyorsforgalmi utakon pedig legfeljebb 90
kilométer/óra sebességgel lehet
közlekedni.


A tompított fényszóró
egész évi kötelező
használata minden
járműtípusra vonatkozik,
kivéve az olyan, vontatott
járműveket, amelyek esetében ez
valamilyen meghibásodás miatt lehetetlen.
A szlovák rendőrség
tájékoztatása szerint a legnagyobb
megengedett sebességet enyhén
túllépőkkel szemben nem
kívánnak túlzottan
szigorúan eljárni. A
bírságok táblázata is az
óránkénti 20 kilométerrel
nagyobb sebességtől számítja
a büntetéseket.


A téli gumi használatát
havas-hókásás vagy
jégbordás úton a
személykocsiknál, valamint a 3 és
fél tonnánál kisebb
összsúlyú
teherjárműveknél minden
kerék esetében
kötelezővé tették, a többi
járműfajta esetében pedig
legalább az egyik hajtótengely kerekeire
kell téli abroncsot felrakni.


Szigorodnak a szankciók is. Az eddigi legfeljebb
két év helyett akár öt
esztendőre eltilthatják a
vezetéstől a súlyosabb
szabálysértést
elkövetőket. Az alkoholteszt
elutasításáért 300-1300
eurós büntetést és
egytől öt évig terjedő
eltiltást szabhatnak ki. Ittas
vezetésért 200-1000 eurós
bírsággal sújthatók a
gépjármű-vezetők, de
akár azzal is, hogy három évig nem
ülhetnek a volánhoz.


A rendszeresen szociális állam
építését hangoztató,
Robert Fico vezette szlovák
kormánykoalíció bevezette, hogy
közmunkával is “törleszthetők” a
bírságok.


Ha valaki nem fizeti ki a
bírságot, bevonják a
jogosítványát. Helyette egy 15
napig érvényes engedélyt kap,
vagyis esélyt arra, hogy kifizesse a
büntetést. Mindez a külföldi
gépjárművezetőkre is
vonatkozik.