Szigorította az egyiptomi parlament a műkincs-védelmi törvényt

Ugyanakkor különleges jogokkal ruházta az Egyiptomi Legfelsőbb Régészeti Tanácsot.

A törvénymódosítás előírja minden egyiptomi állampolgárnak, akinek műkincs van a birtokában, hogy jelentse a Tanácsnak, mije van hat hónapon belül. A törvény megtiltja a műkincsek eladását. Záhi Havvász, a Tanács vezetője azt mondta, hogy a törvény ” nyolcas cikkelye értelmében tilos a műkincsek kereskedelme, de birtoklása engedélyezett azoknak, akik nem haszonszerzés céljából használják értékes tulajdonukat, amit kötelezően gondozniuk is kell”.

Havvász közölte, hogy a műkincsek a jövőben csak a Tanácsnak ajándékozhatók, mint a nemzeti örökség részei. A műkincsek ügyében illetékes jogtanácsos, Ashraf el-Ishmawi, aki fontos szerepet vállalt a törvénymódosítás kidolgozásában, azt mondta, hogy az új törvény értelmében 15 év börtönre és egy millió egyiptomi fontra (átszámítva nagyjából 35 millió forintra) emelték a maximális büntetési tételt azok esetében, akik Egyiptomból kicsempésznek műkincset. Aki ellop egy műkincset az a jövőben a mostani büntetéshez képest kétszer annyi, vagyis tíz börtönt kaphat.

A műkincs-rongálást, például a piramisok esetében, ezen túl öt év börtönnel büntetik. A törvénymódosítást heves vita előzte meg a kairói parlamentben, miután az acélmágnás és képviselő Ahmed Ezz azt javasolta, hogy bizonyos műkincsek esetében engedjék meg a szabad kereskedelmet Egyiptomon belül. A kulturális miniszter és Záhi Havvász lemondással fenyegetőztek, ha a parlament elfogadja ezt a javaslatot. Havvász egyébként még nagyobb szigort követelt a műkincs-tolvajok, csempészek és rongálók esetében.

Egyiptom mintegy harminc ország részvételével nagyszabású konferenciát tart áprilisban az elrabolt vagy más úton külföldre került régészeti kincsek visszaszerzéséről, és nem csak Egyiptom, hanem olyan országok esetében is, mint Mexikó, Peru, India, Spanyolország, Irak, Kína, Guatemala és Kolumbia esetében. Egyiptom az utóbbi években aktív politikát folytat azért, hogy az országból elhurcolt műkincsek visszakerüljenek származási helyükre. Havvász legutóbb Nofertiti királyné 3400 éves világhírű mellszobrának visszakövetelését jelentette be. A mellszobrot Berlinben, a Neues Museumban őrzik, Egyiptom szerint azonban csalás révén került Németországba 1913-ban. Berlin egyelőre hallani sem akar Nofertiti visszaszolgáltatásáról.








hirdetés