Szezonja van

Lassan bokáig ér a május, a földieper virágzik a kertben – sőt, valaki ideig-óráig a debreceni főtéren is árulta –, érdemes készülni a szezonra. Vettem is egy csomag pudingot, ha majd az ízes eper is megérik, főzök egy jó levest. Szabó Zsolt László jegyzete.

Szezonja van már viszont a népszavazási kezdeményezéseknek, olyannyira, hogy abból már inkább kifelé megyünk, oly’ régóta megy a vita arról, szavazzunk-e a vasárnapi zárva tartásról – erről nem fogunk, okafogyottá lett –, illetve lesz-e elég aláírás az állami földterületek értékesítéséről és az állami bérplafonról szóló kérdések esetében. S most jön a betelepítési kvóta ügye. A hírek szerint a szocialisták kérdéscsomagja esetében az év végére lehet leghamarabb voksolás, már ha összejön a 200 ezer támogató aláírás. Erre – mármint aláírásokra – a kvóta esetében nincs szükség, mert a kormány kezdeményezte. Félő, úgy járunk a sok népszavazással, mint dinnyeszezonban augusztus végén: csábító, mert piros a gyümölcs, de már apadt, ízetlen, s anélkül dobjuk ki, hogy ennénk belőle. Erre a kvóta esetében igen jó esély van: annak a népszavazásnak ugyanis jogi következménye az unióval aláírt szerződésre nincs.

– Szabó Zsolt László –








hirdetés