Szétszedtük, majd újra összeraktuk A magyar Faustot

Szétszedtük, majd újra összeraktuk A magyar Faustot
© Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Ősbemutatóval ünnepelte a Csokonai Nemzeti Színház 150. jubileumát.

Másfél évszázaddal ezelőtt, 1865. október 7-én Katona József Bánk Bán című drámájának bemutatójával nyílt meg a debreceni teátrum, a mostani díszelőadáson pedig Orbán János Dénes A magyar Faust című tragikomédiáját láthatta a közönség Árkosi Árpád rendezésében.

A fiatal erdélyi szerző művét a budapesti Nemzeti Színház kortárs dráma pályázatára írta 2004-ben. A látottak alapján a cím nem egészen áll összhangban a tartalommal, bár kétségtelenül megjelenik benne a Magyar Faustként ismert Hatvani István.

A legendás debreceni professzor – érzésem szerint – azonban csak azért kel életre, hogy eljátssza, Orbán János Dénes Mi lett volna, ha? című misztikus fantáziajátékát. A szövegbeli valóság ugyanis nem egyenlő Hatvani élettörténetével, sőt köszönő viszonyban sincs azzal, ám erre csak a gyerekgyilkossággal felturbózott rémtörténet végén, a gyászbeszéd alatt jövünk rá. Ott derül ki, hogy mind az, amit eddig láttunk, s talán igaznak is hittünk, csak írói fantazmagória, és ekkor szembesülünk azzal is, hogy szinte semmit sem tudtunk meg a református kollégium egykori tanárjáról, munkásságáról, Debrecenhez fűződő viszonyáról. Nagyon úgy tűnik, a professzor leginkább ürügynek, esetleg inspirációnak kellett csak a mű megvalósításához.

Ördögvitte hűség

A történetben Hatvani (Mészáros Tibor) – Bernoulli professzor (Csikos Sándor), na meg persze Mephisto (Mercs János) hathatós közbenjárásának eredményeképpen, kíváncsiságból lepaktál az ördöggel (Varga Klári), azaz magához veszi a tudást jelentő szimbolikus könyvet. Ebből kártyalapok (Tök Ász: Jámbor József, Makk Ász: Garay Nagy Tamás, Veres Ász: Mészáros Ibolya, Zöld Ász: Bakota Árpád) lépnek ki és elevenednek meg a szemünk előtt, s ahogy az a mesékben szokás, itt is különböző allegorikus alakok (Nátha: Nánási Brigitta, Kankó: Szanyi Sarolta, Rüh: Zeck Julianna) illetve garabonciás diákok (Papp István, Pál Hunor, Janka Barnabás) kísérik a hősöket.

Az ördög pedellusa, Mephisto mindent bevet, hogy megingassa a feleségéhez hű professzort, ám próbálkozása kudarcba fullad, hiszen az állhatatos Hatvani még Szép Heléna bájainak is ellenáll. Ám kitartása hiábavaló, hiszen neje (Szakács Hajnalka) – legalábbis Orbán János Dénes a valóságtól igen elrugaszkodó történetében – hűtlen lett hozzá, ráadásul távolléte alatt két gyermeknek is életet adott.

A csalódott professzor száján ezek után kicsúszik egy mondat: „Vigyen el az ördög! (ugyanúgy, mint A három kívánság című népmesében a feleség második kívánsága : „Bárcsak az orrára nőne ez a kolbász), mely teremtő erővel bír…

Fotó: Derencsényi István (galéria) Fotó: Derencsényi István (galéria) ©

„Tömegsírrá” vált szoba

Innentől az események a Kékfényben is helyet kaphatnának, a nagyobbik gyermek, egy négyéves forma kisfiú megöli csecsemő testvérét, majd ijedtében elbújik egy kemencébe, melyet később, hogy-hogynem épp a tulajdon édesanyja gyújt majd rá. Aztán, hogy kiteljesedjen a tragédia, a gyermektelenül maradt Mária felköti magát.

Ám ingerküszöbünk feszegetése ezzel még nem ér véget, ugyanis néhány jelenettel később az asszony véraláfutásos nyakkal, hullafoltokkal kiszáll a sírból és menyasszonyi ruhában kísért…

Nem méltóságos

Az író alaposan áttanulmányozta a XVIII. századi Debreceni Református Kollégium hagyományait, szokásait – olvasható az előadást népszerűsítő műsorlapon. Ám ami azt illeti, kutatómunkáját végezhette volna alaposabban, archaizált nyelvezetű szövegében olykor furcsa, oda nem illő szavakra figyelhet fel a néző.

A Kálvinista Rómában leginkább a nagytiszteletű megszólítás volt ildomos és használatos a méltóságossal szemben, az Úr megjelenítése pápai öltözetben (?)pedig – finoman fogalmazva is – súlyos mellényúlás. Arról nem is beszélve, hogy felmerül ugye a kérdés, keresztény kultúrkörben, hogy vajon helyénvaló-e Isten testi megjelenítése…De ez részben a rendező felelőssége is.

Deszkán erősebb, mint papíron

Árkosi Árpád igyekezett kihozni a legtöbbet a darabból és – valljuk be – a produkció erősebb is lett az írott szövegnél. A legnagyobb hiba talán az, hogy az előadásnak nincsen igazán íve, s éppen ezért ahelyett, hogy a jelenetek fogaskerekei egymásba illeszkedtek volna – igazi dráma, konfliktus híján – sajnos meg-megakadt a gépezet, s csak egy-egy szituáció maradt emlékezetes.

Az okok részben a dramaturgnál (Lőrincz Zsuzsa) na meg persze a szerzőnél keresendők, akik erősíthettek volna a mű feszességén. Remek ötlet volt viszont Lucifer szerepét a kitűnő színészőre, Varga Klárira bízni, aki kitűnő énekhangjával, erős színpadi jelenlétével az előadás fénypontja!

A Hatvani professzor – múltjától, egyéniségétől megfosztott – papírmasé figurájába kényszerített Mészáros Tibor nem tehet róla, hogy ezúttal nem tud meggyőző alakítást hozni. Színészileg most is, mint mindig odateszi magát, de a tőle megszokott élvezetes játékról ezúttal nem beszélhetünk.

A látványvilág (Ondraschek Péter díszlet, Kiss Beatrix jelmeztervező, Katona Gábor koreográfus) a színek szimbolikájának leegyszerűsített alkalmazásával (angyalszárnyas, fehérruhás kislányok, fekete-pirosba öltöztetett ördögök) ugyan első blikkre talán túl triviálisnak, mondhatni szájbarágósnak tűnhet, ám mégis működik és hat.

Sokat erősít a vizualitáson az akusztikus élmény, melyben oroszlánrészt vállalt Könczei Árpád zeneszerző mellett, a Vox Iuventutis Gyermekkar húszfős kórusa, a Csokonai Színház énekkara és az élőben színpadon játszó hattagú zenekar.

HBN–Hassó Adrienn








hirdetés