Szét leszünk bombázva

Fájdalmasan tudatában vagyok tökéletlenségeimnek, s ebben a megismerésben rejlik minden erőm – mondja Gandhi. Sarah Kane – már a bemutatót megelőzően szélsőséges reakciókat kiváltó – darabja igenis várt és kiszámítható indulatokat gerjeszt. Szakál Adrienn írása.

De miért is? A Szétbombázva című mű velejét adó, tartalmát nyomatékosító szándékú vulgaritás az álszentség jetijeként a színházi deszkák patetikus porán hagy csak lábnyomot. Hazai és külföldi punkzenekarok esetén ugyanezzel a szöveggel alternatív, szókimondó slágereket definiálhatunk. Igaz, a dalszöveget finomítja a zene, befogadhatóvá teszi a körülbelül háromperces időtartam. A közfelháborodás – csakúgy, mint a kirekesztés és a közöny – lefektetett társadalmi dogmák szüleménye.

Mit ígér nekünk a művészet? Illúziót, az ideák és a tökéletesség szívmelengető meséjét, utópiát és valóságot. Valóságot, amely néha az élettel összeegyeztethetetlenül fájdalmas, olyannyira, hogy elviselhetetlenségét Sarah Kane öngyilkosságával hitelesítette. Alkotásának minden, jó ízléssel szembemenő mozzanatát a kultúra szabadságának alapvetése legitimálja, befogadhatóvá pedig a pszichológiában gyakran használt morbid kíváncsiság fogalma teszi. A lélektan e tétele szerint ugyanis a túléléshez elengedhetetlen, hogy időnként hagyjuk sokkolni magunkat. Ezért szagolunk bele többször a romlott tej dobozába, ezért nem tudjuk levenni a szemünket a közlekedési baleset vérnyomairól, és lassítunk, ha verekedést látunk az utcán. Érdemes tehát a szépérzék komfortzónájának siklórepüléseként értelmezni a darabot, és véleményünknek olyan lelkiséggel és olyan formában hangot adni, hogy azzal ne váljunk mi is a darab szereplőivé.

– Szakál Adrienn –