Szerződést hosszabbított a Greuther Fürth magyar-német edzője

Budapest/Fürth – Két évvel meghosszabbította Radoki János vezetőedző nyáron lejáró szerződését a német másodosztályú Greuther Fürth labdarúgóklub.

“Nagyon sokat jelent számomra ez a klub, minden erőmmel azon vagyok, hogy sikeresek legyünk és tovább fejlődjünk” – nyilatkozta szerdán a klub honlapján a magyar-német kettős állampolgárságú tréner. A 45 éves szakember azt is hozzátette, az első lépéseket már sikerült megtenniük, a jövőben ezt az irányt kell követniük, de ehhez “még a mostaninál is intenzívebb munkára lesz szükség”, egészítette ki mondandóját Radoki.

Irányításával a két magyar válogatott játékost, Megyeri Balázst és Pintér Ádámot is foglalkoztató Fürth az elmúlt 16 fordulóban 26 pontot szerzett, és jelenleg a hatodik helyen áll a másodosztályban (Bundesliga 2).

Az 1972-ben Móron született Radokit novemberben nevezték ki a Fürth megbízott edzőjének, és miután csapatával négy forduló alatt hét pontot szerzett, december közepén véglegesítették pozíciójában.

– MTI –